2011. november 22., kedd

Kippkopp és Tipptopp (Kolibri Fészek)

Szívből ajánlom mindenki figyelmébe ezt a bűbájos kis darabot, amely Marék Veronika műve alapján készült, és amelyet vasárnap délelőtt néztünk meg kislányommal a Kolibri Fészekben.
Kippkopp,a gesztenyebábú, kalandos útja során megismerkedik az erdő lakóval (süni, katica, mókus, béka), miközben beköszönt az ősz, és mindenki szálláshelyet keres. Így kerül útjába Tipptopp a gesztenyelány is - irtó édesek, ahogyan egymásra találnak :) A kis mesedarabot kedves kis dalocskák tarkítják.
Nagyon tetszett a kis bábdarab nekem is és kislányomnak is. Korábban már jártunk a Kolibri Fészekben, de eddig csak babaszínházi előadásokon voltunk, amelyek 20-25 percesek, és kifejezetten a 3 év alattiaknak szólnak (ld. Tekergő, Négy évszak, Toda). A Kippkopp és Tipptopp azonban már 3 év felettieknek ajánlott, a hossza pedig 45 perc. Bár kisleány csak pár hét múlva tölti be a hármat, szóval még icipicit a javasolt korosztály alatt voltunk, ez nem volt gond. Figyelmesen végignézte a bájos kis mesét, együtt nevetett a gesztenyebábukkal, és itthon is színházast játszottunk.
Úgyhogy elmondhatom, részt vettünk az első igazi gyerekszínházas előadásunkon, és remélhetőleg sok-sok darab vár még ránk a évad folyamán a Kolibriben is, és talán majd a Bábszínházban is.

Részletek a darabról a Kolibri Színház honlapján.
Kép: részlet a plakátból

2011. november 18., péntek

Vörösmarty téri karácsonyi vásár

A mai naptól látogatható a minden évben megrendezésre kerülő, hagyományos karácsonyi vásár a Vörösmarty téren. A kézműves árusok kipakoltak, ismét kaphatóak a kerámiából, szőrméből, fából készült tárgyak, játékok, nyakláncok, népviseleti ruhák, adventi koszorúk és még rengeteg minden. Az árak szerintem a tavalyihoz képest nem nagyon változtak, pl. az adventi koszorú tavaly is 3000 Ft-ba került, és most is. (Mondjuk árak azok vannak, de legalább semmi sem gagyi.)
Ami viszont feltűnő, hogy idén kevesebb az árus, vagyis a kis fa házikó. Helyette azonban több "kajálós hely" nyílt, pl. az országkonyha is sok-sok finomsággal várja a vásárlásban megéhezetteket. A forralt bor meg alap :)
Jó vásárlást, nézelődést és kellemes adventi készülődést mindenkinek!

 Fotó: saját, mobillal, ma délután 3 körül.

2011. november 11., péntek

Margitsziget - játszótér

Most, hogy végre a Margit hídról is meg lehet közelíteni a szigetet, leányzóval felkerekedtünk kirándulni, hiszen ő még sosem járt ott! Első utunk természetesen a játszótérre vezetett. A játszótér a szigetlejáróhoz közel helyezkedik el, balra, a sportpályák szomszédságában.
A játszótéren elsősorban a mászó-eszközök dominálnak, kiemelném közülük a "kalózhajót" (legalábbis így nevezték a játszó gyerekek) csúszdával, lépcsővel, rúddal, kötéllel, természetesen itt töltöttük el a legtöbb időt. De van egy jópár rugós hinta is, homokozó, illetve a dombon szintén egy csúszda. Kopottas barna padokon pihenhetnek meg a fáradt szülők, illetve fogyaszthatják el csemegéjüket a gyerkőcök.
A játszótér ezen része kicsiknek, max. óvodás nagycsoportos korig való szerintem. Odébb állítólag van egy nagyoknak készült mászópálya, de mi ott nem voltunk. 
A játszótér nem bekerített, csapot és mosdót sem láttam. Mondjuk most csak kb. negyed órát töltöttünk itt, mentünk tovább kirándulni.

2011. november 6., vasárnap

Rossz tanár (film)

(Ez most nem mozi volt, hanem dvd - náthásan, pokrócban, teával.)

A film kezdete és kb. a fele nagyon poénos. Adott egy laza nő (Elizabeth - Cameron Diaz), aki mindennek jó, csak tanárnak nem, mivel abszolút nem érdekli se a tanítás (ld. mindig filmet nézet az órán), se a gyerekek, se a kollégái, csupán az, hogy gazdag pasit találjon és megcsináltassa a cickóit - ez utóbbi érdekében mindenhonnan pénzt akar szerezni. Ami meg vicces, az pl. a tanári kar összetétele - elég gáz tanárokból áll, köztük az új helyettesítő tanárral, Justin Timberlake-kel, akit szintén jól "megcsináltak". Persze Elizabeth ráhajt, mivel elvileg gazdag, de neki meg egy másik tanárnő (Amy) kell. Naszóval, bonyodalom az van.
Sajnos aztán a film, akarom mondani Liz, átesik a ló túlsó oldalára, és az egész filmből az jön le, hogy az nyeri el (nem méltó) jutalmát, aki gátlástalan, mindenkit kihasznál, megzsarol, a szerelmeseket szétválasztja, az ártatlant meg kirúgatja - igen, ez a film mondanivalója. Így sajna Liz a végén már egyáltalán nem volt szimpi, pedig az elején még jófejnek találtam. (És igen, én sajnáltam "Mókus" tanárnőt a végén...)
Tehát nálam ötös skálán hármast kap a film - mert azért a humora tetszett.
De azért tegyük hozzá, a korábbi sulis és suliparódiás filmek (pl. Osztály vigyázz) közelébe sem ér...

Kép: a film plakátjából.
Részletek, pl. port.hu, filmtrailer.hu