2011. január 28., péntek

Cifra Palota - Művészetek Palotája

Hová menjünk kisgyerekkel egy hideg téli hétvégén?
A Művészetek Palotája minden vasárnap zenés programokkal és kézműves foglalkozással várja az óvodás-iskolás korosztályt, a kisebbeknek meg ún. babajátszót rendeznek be az Üvegteremben.
Mi is voltunk már korábban ilyen babajátszón, van ott minden, csúszda, hintaló, kismotor, fejlesztő játékok, bábok... Hát igen, mi eddig ezt a részét tudtuk kihasználni a rendezvénynek, de most már eljött az az idő, hogy a színpadi előadások és a kézműves foglalkozások is jobban lekötik az én kétévesemet.
A program minden vasárnap 10 és 14 óra között kerül megrendezésre, ingyenes, csupán a parkolásért kell fizetni 250 Ft-ot óránként. Büfé és ruhatár is áll az érkező családok rendelkezésére.
A fotók sajátok, 2009 októberében, ill. 2010 márciusában készültek.
Bővebb infó a MüPa honlapján, ahol egyéb más gyermek-és családi programok is találhatók.

2011. január 24., hétfő

Csehov: Három nővér - Nemzeti Színház

Valljuk be, a Három nővér alapból egy kissé unalmasabb mű, ám a Nemzeti Színház feldolgozásában valahogy mégsem tűnt annak, sőt, olykor humorosnak is volt mondható. Picit modern a rendezés, de szerintem ez egyáltalán nem volt a darab hátrányára. Talán az utolsó rész volt egy kicsit "szürkébb",  de nemcsak az  egyhangú díszlet miatt, hanem, mert maga  a darab kicsengése is elég pesszimista.
Mi nagyon jó helyen, a harmadik sorban ültünk, így testközelből láthattuk a nagyszerű alakításokat. (Főszerepben: Udvaros Dorottya, Schell Judit és Péterfy Bori.)
A darab hosszú, négy felvonás, ám csupán egyetlen szünet van benne.
A kép a Nemzeti Színház hivatalos honlapjáról származik.
Bővebb információ:

2011. január 22., szombat

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Mivel a könyves blogomban részletesen írok olvasmány-élményeimről, ide csupán azokat gyűjtöm össze, amelyek nagy hatással voltak rám.
A spanyol író művében minden van: szerelem, barátság, árulás és sok-sok rejtély.
A történet kiindulópontja az, hogy a tíz éves Danielt édesapja elviszi az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ott kiválaszt egy könyvet, amely (illetve amelynek az írója) meghatározza további életét.
A könyv 590 oldal, de ahogy fogynak a lapok, úgy lesz egyre érdekesebb a történet.

Bővebben a könyvről könyves blogomban olvashattok:
http://koakonyvek.blogspot.com/2011/01/carlos-ruiz-zafon-szel-arnyeka.html

2011. január 19., szerda

Tekergő - Kolibri Fészek

Ez volt kislányom első (baba)színházi látogatása, amit nagyon élvezett! Csodálkozó szemekkel , mozdulatlanul végignézte az ölemben a kb. 30 perces kis műsort!
A mesés-játékos előadás nagyon látványos, repülő tollakkal, buborékfújással, búgócsiga-pörgetéssel, zenével, énekkel, vetítéssel - szóval mindennel, ami egy három év alatti kisgyermek figyelmét le tudja kötni.
A Kolbiri Fészek nézőtere is pici gyereknek van berendezve: párnákon lehet ülni a földön a picinyke színpad előtt. Sőt, a végén, egy kis "babajátszó" keretében fel is mehettünk a színpadra.

 A fotó saját. Mivel az előadás alatt nem lehet fényképezni, utána készült a babajátszón.

2011. január 15., szombat

Bevezető

Kisgyermekes anyuka vagyok. Korábban babablogot írtam, majd - immáron több mint egy éve - könyves blogot vezetek.
Ám mivel eljött az az idő, hogy egyre többet tudok kimozdulni a gyerek mellett (sőt, két éves kislányommal is egyre több helyre el lehet már menni), így már nem csak a könyvek jelentik számomra a kikapcsolódást, hanem minden más kulturális esemény is. Legyen az színház, koncert, film, kiállítás, egy gyerekprogram, vagy éppen egy utazás.

A bloggal nem a kritika írás a célom, nem is szépirodalmi alkotásra törekszem, hanem csupán egy-egy mondatban megosztom veletek, amiket láttam, hallottam, olvastam, vagy épp amerre jártam. Ahogy a címéből is következik, ez a blog rövid kis ajánlókat tartalmaz tehát, megjelölve a forrással, hol nézhettek utána az eseménynek, amely felkeltette érdeklődéseteket.