2013. május 16., csütörtök

Hunyadi tér - Zenepavilon

Új, szabadtéri, zenés és ingyenes programsorozatot szeretnék most a figyelmetekbe ajánlani - elsősorban hatodik kerületi lakosoknak, de mindenki számára érdekes lehet. A Hunyadi teret ugyanis nemrégiben nagyon szépen felújították. Itt található egy zenepavilon is, amely minden szombat délelőtt 10.30-tól változatos zenei programokkal várja a kicsiket és nagyokat.

Most szombaton (május 18-án) fellép a Quattroforte Harsona Kvartett, május 25-én, Gyereknap alkalmából pedig játékos-zenés-bábos műsorral készül a Kolibri Színház. Így mi is tervezzük most már, hogy kilátogatunk. Az előadás után pedig még a játszótéren is játszhatnak egy jót a gyerekek, az idősebbek pedig a szökőkútnál, a padokon megpihenhetnek.

Részletek Terézváros honlapján.

Frissítve! 
Ma délelőtt (05.25.) megnéztük a Kolibri Színház: Gyermekjátékok című előadását, ott készült az alábbi fotó is.

2013. május 3., péntek

Elevenpark

Leányzónak be volt ígérve az Elevenpark, mivel látta egy reklámban, és mindig mondogatta, hogy menjünk el a játszóházba. Az Elevenpark az Új Buda Centerben található, hatalmas alapterületen. A belépő hétvégén drágább, gyereknek 1950 Ft, felnőttnek 1000 Ft. A cuccaidat bepakolhatod egy kis szekrénybe (lakatot bérelhetsz 1000 Ft letéti díjért), ja és kapsz egy kis zsetont is, amit a játékoknál felhasználhatsz. A cipőket természetesen le kell venni.
A játszóháznak tényleg órási az alapterülete: több ugrálóval, várral, mászófallal, csúszdával.
Sajnos sok játék zsetonnal működik, tehát plusz 200 Ft-okat fizethetsz még a belépőn felül (ill. 5 zsetont vettem 900 Ft-ért), és bár nagy az alapterület, egy idő után kezdtek sokan lenni, mivel több szülinapi zsúr is kezdődött. Oké, eloszlik a tömeg, de vannak játékok, ahol tényleg tumultus alakult ki, sőt, a bejáratnál is torlódás volt (pl. kimenni is alig tudtunk).
Kicsit hiányérzetem volt, hogy tulajdonképpen az ugrálókon, mászó-akármiken kívül nem sok játék lehetőség van. Pl. az állatkerti játszóházban vannak kreatív játékok is, társasok, legók stb. És igaz, hogy van egy elkerített babajátszó sarok is, de az sem bővelkedik játékokban. (Talán ezért is ingyenes 0-23 hónapos korig?)
Összességében azért tetszett a hely, jól elvoltunk. Kislányom kedvence a sárkány-gumivár, ami "bekapja a gyerekeket", de a gurulós csúszdapálya is nagyon jó volt! A hálós mászóvárban/labirintusban is sokat játszottunk.
Van büfé is, illetve szülők-nagyszülők több helyen is le tudnak ülni pihenni (padra, székre, babzsákra). A wc nagyon szép tiszta, ezt még megjegyezném.
Negatívum volt azonban egyes szülők viselkedése. Pedig egy játszóháznál alap, hogy figyeljünk a kisebbekre, a másik testi épségére. Pl. ha egy kicsi gyerek ugrál a váron, nem ugrom rá a száz kilómmal, úgy, hogy belereng az egész, a kisgyerek meg elesik. De ez nem a játszóház hibája, hanem sajnos emberi magatartás...

Szerintem az Elevenpark inkább kalandpark jellegű, mint játszóház. Nem volt rossz, de mivel nem ezen a környéken lakunk, nem valószínű, hogy gyakori vendégek leszünk itt.

Az Elevenpark honlapja: http://elevenpark.hu/