Budapest VI. kerületében, elég eldugott helyen található ez a hatalmas, bekerített játszótér. A Benczúr utcából a hotel felől, a fasorról a 40. szám mellől (ami egyébként a bölcsőde épülete) egy szűk sétálóutcán (Benczúr köz) lehet megközelíteni.
Az árnyas fákkal szegélyezett játszótéren minden korosztály talál magának kikapcsolódást. A bejáratnál egy nagy domb helyezkedik el, melyről két csúszda vezet le. A domb tetején pedig rugós hinták (motorok) sorakoznak.
A szintén hatalmas homokozó is nagyszerű szórakozást nyújt piciknek és nagyoknak: egyik felén kis babacsúszdával, másik végén pedig egy mászófallal. Mellette még két rugós hinta helyezkedik el, valamint, picivel odébb egy több részből álló kisház, továbbá egy űrhajó-mászóka (én legalábbis űrhajónak nézem).
A kamaszok pedig a kert végében található, külön elkerített focipályán (egy kapu, egy kosárpalánk) rúghatják és dobálhatják kedvükre a labdát. Tegyük hozzá, azért a kicsik is szeretnek itt focizni, vagy épp körbemotorozni a pályát. És ne feledkezzünk meg a hintákról sem: két babahinta és négy "rendes" hinta a játszótér kínálata.
A játszótér előnye, hogy csendesebb helyen, távol a benzingőztől bújik meg, és hatalmas fáinak köszönhetően nyáron nagyon kellemes árnyékot ad.
Viszont mivel sokan szeretik és ismerik a helyet, néha - bár a képek nem ezt mutatják - elég sokan vannak. Délelőttönként ide hozzák az óvodás csoportokat, délután meg, bölcsiből, oviból és iskolából hazafelé mindenki betér ide legalább egy fél órára. Csak úgy sorakoznak ilyenkor a babakocsik, kismotorok, rollerek, biciklik; a piros padokat pedig végig elfoglalják a megfáradt szülők, vagy az újdonsült anyukák csecsemőjükkel a karjukban.
A játszótéren még egy nyomós kút és egy mobil wc is található. A gondnokot, Laci bácsit, pedig minden szülő és gyermek jól ismeri. Ő mindig szépen rendbe tartja kertet, leveleket söpör, felgereblyézi a homokot, télen pedig havat lapátol.
A Benczúr kert télen-nyáron, minden nap reggel 7-tőle este 7-ig áll a játszani vágyók rendelkezésére. (Éjszakára bezárja Laci bácsi.)
A képek 2009 és 2011 közt készültek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése