Most, hogy végre a Margit hídról is meg lehet közelíteni a szigetet, leányzóval felkerekedtünk kirándulni, hiszen ő még sosem járt ott! Első utunk természetesen a játszótérre vezetett. A játszótér a szigetlejáróhoz közel helyezkedik el, balra, a sportpályák szomszédságában.
A játszótéren elsősorban a mászó-eszközök dominálnak, kiemelném közülük a "kalózhajót" (legalábbis így nevezték a játszó gyerekek) csúszdával, lépcsővel, rúddal, kötéllel, természetesen itt töltöttük el a legtöbb időt. De van egy jópár rugós hinta is, homokozó, illetve a dombon szintén egy csúszda. Kopottas barna padokon pihenhetnek meg a fáradt szülők, illetve fogyaszthatják el csemegéjüket a gyerkőcök.

A játszótér ezen része kicsiknek, max. óvodás nagycsoportos korig való szerintem. Odébb állítólag van egy nagyoknak készült mászópálya, de mi ott nem voltunk.
A játszótér nem bekerített, csapot és mosdót sem láttam. Mondjuk most csak kb. negyed órát töltöttünk itt, mentünk tovább kirándulni.
Már mi is voltunk azon a játszótéren. Úgy néztünk utána a neten, hogy hova is menjünk és mivel elég jó értékelést kapott, így úgy voltunk vele, hogy kipróbáljuk. Őszintén szólva nekünk csalódás volt, ha ez a játszótér jó értékelést kapott, akkor milyen az, amelyik nem. Két gyermekemmel voltunk és a homokozóban nem volt homok, a játékok lestrapáltak, leülni nem tudtunk, mert nem volt elég pad. A játékokat is kevésnek tartottam. Szóval nekünk csalódás volt. Ja és ahogy írtad; se egy mosdó, se egy csap.......
VálaszTörlésSzia, látod, a homokozót nem is néztem, mondjuk a hideg miatt nem is homokoztunk volna. Igen, kevés ülőhely van, és mint írtam, elég kopottak a padok...
VálaszTörlés