2013. január 29., kedd

Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház - étterem

Egy vasárnap délelőtti fagyos séta után (mert kell a levegőzés) ültünk be szüleimmel, férjemmel és gyerkőcömmel a Szív utca és Aradi utca sarkán található Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház étterembe (mivel kedvencünk, a Pesti Mese sajnos vasárnaponként zárva van). Ha négynél több fő megy, célszerű asztalt foglalni, mi is ezt tettük, bár csak aznap délelőtt szóltunk oda, hogy megyünk. Pontban délre érkeztünk (akkor nyit a étterem), először csak mi voltunk, ám alighogy elfoglaltuk helyünket, bejött egy nagy társaság, és után sorra jöttek az emberek ebédelni, szinte majdnem telt ház lett rövid időn belül.
Citromos becherovkával kezdtem (jól esett a kinti fagy után), férjem pedig Ferdinánd barna sört ivott.
Míg vártunk az ételeinkre, volt időnk körbetekinteni. Ami kislányomnak legjobban tetszett, hogy cseh mesefigurák vannak kitéve (fellógatva), mint például Kisvakond és barátai, Rumcájsz és családja. Az ablakokban pedig rengeteg Becherovkás üveg sorakozik (ld. fotó.)

Kacsasültet ettünk burgonyás knédlivel, párolt lilakáposztával (ld. 2. fotó) - mert ha már cseh étterem, muszáj knédlit enni! Igaz, eredetileg vadas marhasültet szerettem volna enni áfonyával és zsemleknédlivel, de az, hiába volt fenn az étlapon, sajnos nem volt. Nem baj. Persze van sztrapacska is sült csülökkel, illetve édesapám Pilseni gulyást fogyasztott. Utána még két különleges desszertet, Ferdinánd kedvencét (gyümölcsös túrókrém) és a cseh palacsintát (aszalt szilvával töltve, fahéjas tejszínnel leöntve) is megkóstoltuk. Finom volt minden, jól sikerült az ebéd, és a majdnem telt ház ellenére is gyorsan ment  a kiszolgálás. Bátran ajánlom tehát mindenkinek ezt a hatodik kerületi éttermet.


(A fotók sajátok.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése