Vasárnap ismét babaszínházban voltunk. Ezúttal Bozsik Yvette: Négy évszak c. darabját néztük meg a Kolibri Színházban. Az előadás össz-vissz fél órás, zenés-táncos jellegű, színes és látványos, kifejezetten a 0-4 éves korosztálynak szól. A nézőteret a színpadon alakították ki, párnákon ültünk, ugyanúgy mint annak idején a Tekergőn a Fészekben.
A három táncos (két nő, egy férfi) a négy évszakot mutatja be: tavasszal virágokkal, nyáron kacsának öltözve és úszógumival, ősszel gumicsizmában és esernyővel, télen hóemberként és karácsonyi angyalként. Ezek mind-mind olyan motívumok, amelyeket az egy-két évesek már jól ismernek. A végén ismét volt egy kis babajátszó, mikor is a gyerkőcök bemehettek a díszletek közé, dobálhatták a labdát, kikukucskálhattak a kisház ablakán.

Kislányom is szépen végignézte az előadást, sőt, utána itthon is sokat emlegette, és minden egyes szereplőt lerajzoltatott velem.
Fotó: a gyerekek a babajátszón színes virágokkal, melyek a díszletet képezték.
További részletek:
Mi is sokat jártunk babaszínházba, amikor egy-két évesek voltak a kicsik. Nagyon szerették. Most már 4 és 6 évesek így "komolyabbakra" is elmegyünk már velük. A Radnótiban nagyon tetszett nekik a Bárány Boldizsár, nekünk meg legjobban a Vígben a Túl a Maszat-hegyen tetszett:))
VálaszTörlésSzia, tényleg nagyon jók ezek a kis babaszínházi előadások :) Nemsokára meg eljön az az időszak, amikor mi is mehetünk "komolyabb" előadásokra - már várom :)
VálaszTörlés