A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 23., szerda

Rio 2.

Elég sok gyerekfilmet nézünk mostanában, mondjuk főleg dvd-n, de kb. 3-4 havonta azért moziba is eljutunk. Most a Madagaszkár a legnagyobb kedvenc (1., 2. és 3. rész is), előtte pedig jó ideig a Turbó volt a nyerő, de legutóbb, a húsvéti hétvégén, a Rio 2-t néztük meg a fehérvári Alba Plaza mozijában.

A kék arapapagájok (Azúr és Csili) immáron három fiókájukkal élnek Rióban, ám mikor megtudják, hogy valahol az Amazonas őserdeje mélyén még léteznek "rokonok" a kihaltnak hitt fajtájukból, azonnal felkerekednek. Azúr (ő a fiú, akinek nem egyértelmű) persze nem hagyná el a várost, a biztonságot. Nem csoda, ugyanis az őserdőben más törvények uralkodnak. Sok vicces jelenet van ebben a részben is, az elsőhöz hasonlóan, és persze feltűnnek a gonosz emberek (favágók) is, no meg az első rész végén megtépett-megsebzett szintén gonosz kakadu is. (A gyűrűsfarkú rabló makikat viszont ne keressétek.)



A film korhatár nélkül megtekinthető, de van egy olyan kiírás/bemondás az elején, hogy félelemkeltő részek lehetnek benne. Kislányom ezt utólag meg is jegyezte, hogy "nem is voltak benne félelmetes részek" - ő ugyanis a figyelemfelhívás hatására ezt várta. Jó, azért izgalmas részek vannak benne, de ez alapból egy aranyos mese, kisebbeknek is ajánlom. Mi 2d-ben néztük meg, de természetesen 3d-ben is vetítik.

Bővebb infó, előzetes stb. ITT.
Kép: a film plakátjából.

2013. szeptember 5., csütörtök

Szeptember 7. szombat - rengeteg családi- és sport program Budapesten

Nem tudom, minek köszönhető, de szeptember 7. szombat tele van programokkal! Bőség zavara, nem is tudja hirtelen az ember, hova menjen.
Lássuk csak, miből lehet választani:
1. Kolibri Színház nyílt nap (családi fesztivál és bábmaraton)
Régebben jártunk ide, főleg babaszínházi előadásra, illetve utoljára a Kippkopp és Tiptopp-ot néztük meg. Sajnos az utóbbi időben kicsit elhanyagoltuk, no de majd az új évadban...!
2. Millenáris: Magyar Közmédia napja, TV macival, Süsüvel, és sok-sok programmal!
Szerintem 90%, hogy nálunk ez lesz a befutó program, mivel kislányom mindenáron látni szeretné a naaagy TV macit :)
3. Allee Feszt (szept. 7-8.) Mutasd a zenéd! - eredményhirdetés. Itt természetesen a zenéé a főszerep!
4. SzeptEmber Feszt a Népligetben (szept. 6-8-ig) Magyarul: sok finom étel, zene, kézművesek - hogy pár szóban összegezzem.
5. Válassz Sportot Újbudán 3. Itt lesz zumba is! És még rengeteg sportág bemutatkozik. Bár nekünk ez a hely kissé kiesik.
(Erről jut eszembe, ugye tudjátok, hogy szeptember 13-14-én pedig Nagy Sportágválasztó a Maglódi úti Merkapt Sportközpontban?)
6. Ha már a sportnál tartunk, szeptember 7-án Vitálsport Családi Sportnap lesz a Decathlon áruházakban - részletes programok (plakátok) a Decathlon facebook-os oldalán!

(... és még amiről nem tudunk...)
Lehet válogatni! :)


Képek forrása: 1. A Magyar Közmédia napjának plakátja, 2. részlet a Decathlon plakátjából

2013. augusztus 23., péntek

Repcsik (film)

Ha gyerkőcöd szerette a Verdákat, akkor bizonyára a Repcsik is tetszeni fog neki, lévén ugyanazok a két film alkotói. Ez egyrészt a hasonló figurákban nyilvánul meg, másrészt ugyanúgy a versenyzésről szól a film. Csak itt ugye értelemszerűen repülők versenyeznek.

Az alapszituáció tipikus: adott egy kis permetező repülőgép (Dusty, avagy Rozsdás), akinek minden álma, hogy bekerüljön a nagy, Föld körüli versenybe. Mindent megtesz annak érdekében, hogy bebizonyítsa, hogy ő több, mint aminek tervezték. Tulajdonképpen ez a film mondanivalója, hogy merjünk mások lenni és megvalósítani álmainkat. A verseny, amelynek több állomása is van a különböző kontinenseken,  nagyon izgalmas, lévén itt is van ellenség, aki ki akarja iktatni a feltörekvő kis repcsit, vannak lány-repülőgépek is, és latin jóbarát (itt nem olasz, mint a Verdákban Francesco, hanem mexikói), és persze vannak az otthon drukkoló jóbarátok. Itt is van, akárcsak a Verdákban régi repülőgép eltitkolt múlttal, viszont Matuka-karakter nincs, aki rá is számítana. A traktorok azonban feltűnnek. A falu neve pedig ezúttal nem Kipufogófürdő, hanem Propellerfürdő.
Mondhatnám azt, és nem hazudnék, hogy a Verdák jobb, de ez a film is nagyon tetszett, nekem is, és négy és fél éves kislányomnak is (aki imádja az ilyen fiús dolgokat). Igaz, őt inkább a versenyek kötötték le (a beszélgetős részeket néha picit unta, de nem baj). Illetve számára egy félelmetes rész volt benne: a vihar az óceán felett, amikor is hősünk bajba kerül. Még szerencse, hogy a barátokra mindig lehet számítani.
A filmet hat éven felülieknek ajánlják, de én négy éven felülieknek ajánlom, persze 2D-ben, ahogyan mi is megnéztük - a 3D szerintem is nagyobbaknak való.

A filmről bővebben itt olvashattok. Kép is onnan való.
Illetve mondanom sem kell, már megjelent az újságosoknál az első Repcsik újság is, benne kis műanyag figurával.

2013. július 31., szerda

Familypark Neusiedlersee

Idei mini nyaralásnak, vagyis kirándulásnak a Familyparkot terveztük be, amely Ausztriában, a Fertő tó partján, a határhoz nagyon közel helyezkedik el. Tavaly, mikor Rustban jártunk (itt írtam róla), csak elhaladtunk mellette autóval, de már akkor tudtuk, hogy visszajövünk ide.

9-kor nyit a park, mi is nem sokkal utána érkeztünk, már ekkor sorra jöttek az autók a parkolóba. A sok érkező ellenére nem volt a pénztáraknál sor, mivel egyszerre 4 pénztár is nyitva volt.
A park erdős, árnyas, ami a nagy melegben jól is jött. Sok mindenre felültünk, először kicsit bőség zavara is volt, hogy melyikkel kezdjük. Ültünk tekerős sárkányon, kacsacsónakban, kisvasúton (elsősorban gyerekeknek való, de egy kocsiba egy felnőtt is beülhet), kipróbáltuk a hőlégballont (ami, mivel oldalra dől + gyorsan pörög, kislányomnak kicsit vad volt). Lovagoltunk malacon, utaztunk traktoron és erdei állatokon. Picit giccses különben a park, de nagyon jó, aranyosak a mesefigurák is, és vannak éneklő-zenélő állatok is. 
Állatokról jut eszembe, állatsimogató is van, de az nem nagyon érdekelte kislányomat, inkább a játékokat kereste. Érdekes volt különben, hogy nem minden játéknál áll irányító ember, van, ahol neked kell megnyomni a gombot, indítani a játékot - persze ezt csak akkor engedi, ha zöldre vált a lámpa. Illetve egyes játékoknál nem igazán tudtuk, hol a bejárata (pedig volt térképünk), volt, amit már körbejártunk, akkor derült ki, hogy totál más oldalról kell bemenni. Mindegy, ez nem volt baj. Újdonság a patkány-hullámvasút, erre nem ültünk fel, lévén gyerekkel voltunk. De biztos jó lehet.
A park különlegessége a vizes rész. Ha van nálad, illetve gyerkőcödön fürdőruha, kis mesterséges patakokban jókat lehet szaladgálni és pancsolni, vagy éppen beállni a vízesés alá. A vizes részen van amúgy óriáscsúszda, krokodil, ami a vízbe megy és fröcsköl, polip (nem vad, halak mennek körbe, és te irányíthatod botkormánnyal a föl-le menetelt).
Önkiszolgáló étteremben ettünk (sültkrumpli, rántott hús, csirke, saláták, üdítők ... sokféle étel van.) Illetve a park területén több helyen is lehet fagyit, jégkását enni.
Rengeteg magyar volt különben, a dolgozók többsége is magyarul szólt hozzánk.
Amit még érdemes tudni, hogy van 1-2 játék, ami zsetonnal működik, de mivel nekünk az nem volt (gondolom a bejáratnál lehet venni), így ezeket kihagytuk. De nem is hiányzott, mivel így is sok mindenre felültünk - volt, amire többször is.

A Familypark hivatalos honlapja:

2013. július 15., hétfő

Tarzan Park

Nemrégiben nyílt meg a Tarzan Park Újpesten, a volt napközis tábor helyén. Sok mindent hallottam és olvastam már róla, elsősorban felháborodásokat, hogy milyen drága, meg hogy csak nagyobb gyerekeknek való. Most, hogy mi is leteszteltük, bevallom, kellemesen csalódtam benne!

A belépők tényleg picit drágák, de szerintem nem kerülnek többe, mint a nagy játszóházak (ld. Elevenpark) árai. Ráadásul ez nyitott, ami jó időben mindenképpen előny (esőben és télen nem tudom, mi lesz, de ez már az ő bajuk). Újpesti lakosok egyébként kedvezményesen mehetnek be, ehhez lakcímkártya kell. (Én már sajnos nem vagyok újpesti.)
Ügyességi pályák, kötélpályák, különleges hinták, mászóvárak, csúszdák találhatók benne, tehát igaz, hogy elsősorban az iskolás korosztálynak nyújt szórakozást. Pontosabban én három éves kor felett ajánlanám, hisz ovisoknak is van külön mászóvár hálóval-csúszdával, homokozó, és persze ott a nagy kedvencünk, a körbe-bicikli!
A Park területe hatalmas, hirtelen nem is tudod, hova szaladj! Főleg, ha több gyerekkel vagy, nem egyszerű őket egy helyen tartani. A játékokat felnőttek is használhatják (mondjuk nem hiszem, hogy egy nagymama kipróbálná pl. a csőcsúszdát, de én megtettem, és nagyon élveztem).
Olvastam, hogy lehet kismotort és homokozójátékokat kölcsönözni (ingyen), ez mondjuk kicsit körülményes, hisz a kölcsönző alapból zárva van, és keresni kell egy, valahol a park területén "járőröző" sárga pólós animátort, aki kulccsal kinyitja (kölcsönzéshez személyit kell leadni). Van büfé is (Tarzan terasz), de nem ettünk semmit, csak üdítőt-kávét ittunk. Mosdó is található a park végében.

Még annyi, hogy a belépőddel 3 órát tartózkodhatsz itt (természetesen ezen is sokan háborognak), de bevallom, nekünk elég is volt ez a 3 óra. (Mondjuk mi siettünk haza ebédre.) Egyébként padokon is meg lehet pihenni, míg a gyerekek játszanak - már ha meg tudsz pihenni a gyerekfelügyelet/ játékok közti rohangálás közben.
A Parkhoz külön parkoló tartozik, ingyenes parkolási lehetőséggel.
Szóval nem rossz hely, ha ki akarod fárasztani a gyerekedet, vagy olyan aktív, hogy soha bír egy helyben maradni, ide hozd el! Bár igaz, még lehetne bővíteni kisebb(eknek való) játékokkal, mert sok szabad terület van.

A Tarzan Park facebook-os oldala (honlapja nem igazán működik):
Fotók: 1. a körbe-bicikli, 2. kanyargós csúszda

2013. április 29., hétfő

VUK - táncelőadás a Müpában

Egy nagyon édes kis táncos meseelőadást volt lehetőségem megnézni a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában! A Fekete István: Vuk című regénye alapján készült zenés táncjátékot az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata mutatta be.
Nekem felnőtt fejjel is nagyon tetszett a darab a róka- és egyéb állatjelmezek, jó a díszlet, többször változik a színpadkép is, és leszámítva a szomorú részt (ld. a vadászok megölik Vuk családját), tényleg bűbájos mese. A tyúkos tánc meg különösen vicces :)
A nézőtér tele volt kisiskolásokkal, de óvodás korosztálynak is ajánlanám. (Sőt, ha legközelebb műsoron lesz, a kislányomat is elviszem majd.) Nem hosszú darab, kb. 65 perc volt.
A Müpában sajnos csak ősszel játsszák legközelebb, a pontos időpont még nincs fent a honlapon, de majd hamarosan ITT tudtok rákeresni. Illetve érdemes a Táncszínház oldalát is nézegetni.

Fotó: A Nemzeti Táncszínház plakátjából

2013. március 16., szombat

Csipkerózsika

A veszprémi Kabóca Bábszínház előadását láttuk ma délelőtt a Művészetek Palotájában. A jegyeket már januárban megvettem, és jól tettem, mert kb. 2-3 héttel az előadás előtt már egyáltalán nem volt rá jegy!
Sok gyerkőc érkezett szüleivel, nagyszüleivel, főleg óvodás korosztályt láttam, talán akadt egy-két kisiskolás is.
A zenés-énekes bábdarab a Csipkerózsika mesére épül, ám elég sok mindenben eltér az eredeti történettől. Ennek például nem is Csipkerózsika a főszereplője, hanem Zsuzsi boszorkány, és Csipkerózsikát nem a rokka tűje szúrja meg, hanem a rózsa tüskéje. De az eltérések nem zavarták a gyerekeket, mondjuk jó nagy nyüzsgés lett a végére a nézőtéren, pedig kevesebb, mint egy óra az előadás.
A darab tetszett, kislányomat is lekötötte, érdeklődve figyelte a szereplőket, velük nevetett.
Ami picit zavart, hogy iszonyú hideg volt az Üvegteremben! Az egyik hosztesz azt mondta, hogy az előző napi vihar miatt nem tudtak befűteni(?) Sebaj, volt rajtunk kardigán, remélem, a többi kisgyerek sem fázott meg.

Az előadásról a Müpa honlapján ITT olvashattok (fotó is onnan származik). Március 30-án is játsszák a darabot, ám sajnos már arra sincs jegy. Esetleg érdemes magát a társulatot megkérdezni, mert biztos előadják máshol is a mesét.
A Kabóca Bábszínház honlapja: http://www.kabocababszinhaz.hu/

2012. november 25., vasárnap

Karácsony előtt 2012

Nem nagyon járunk mostanában sehova, leszámítva szokásos városligetezésünket-játszóterezésünket, de azért így Karácsony és Advent előtt egy kicsit körülnéztem a környékünkön, hová érdemes ellátogatni.
Az első ilyen program, ami megtetszett, az az Advent a Vajdahunyad Várában programsorozat, amely december 2. és 23. között kerül megrendezésre. Lesz sok színes program és kézműves foglalkozás, családokat, kicsiket és nagyokat is szeretettel várnak!
A részletes programot a Századok Öröksége facebook-os oldalán találtam meg, íme:
Egyik hétvégén szerintem mi is kinézünk.

Ha már Vajdahunyad Vára, meg kell említenem, hogy végre megnyílt a Városligeti Műjégpálya! Bár az idén még sajnos nem voltam korcsolyázni, de ez is tervbe van véve! Tavaly egyébként kint voltunk kislányommal (ő életében először) , erről ITT írtam.
A Műjégről minden fontos infó pedig honlapukon olvasható http://mujegpalya.hu/
Már több mit egy hete látogatható a Vörösmary téri karácsonyi vásár, ahol múlt hétvégén mi is körbenéztünk, és egy kis dióbél babát és egy cica formájú mézgyertyát is beszereztünk kislányom nagy örömére. Az ételek árairól inkább nem írok (külföldieknek van kitalálva), de azért a kakaós kürtős kalácsot nem hagyhattuk ki!
(A vásárról tavaly ITT írtam).

Hirtelenjében ez a három program és helyszín jutott az eszembe, persze sok helyen van mindenféle rendezvény, családi program, sőt, a vendegvaro.hu oldala több magyarországi város adventi programkínálatát is bemutatja.

Könyves blogom karácsonyi nyereményjátékáról pedig ITT olvashattok.

2012. október 29., hétfő

Agárdi termálfürdő

Szombat délután Agárdon, a termálfürdőben jártunk. Érdekesség, hogy kislányunkat (4 éves lesz) most vittük először fürdőbe, eddig csak "nyílt vizeken" volt (Balaton, Velencei tó). 
Ebben a termálfürdőben (is) van külön gyerekmedence, így főleg ott voltunk. Bár nem bővelkedik játékokban, mindössze egy csúszda található benne + egy "gomba", amiről zubog a víz, de az alá a kisgyerekek nem nagyon mennek be. A parton mondjuk vannak játékok, mármint két kis sátor és plédek. Szóval nem túl nagy a felhozatal, de jó éreztük magunkat, sokat pancsoltunk a vízben. Mellette van egy felnőtt medence. Ez a fürdő egyik része. A másik oldalon meg egy nagy termálmedence található, illetve itt ki lehet menni a szabadba is (gyalogosan, nem úszva). Mivel látogatásunk még a lehűlés előtt volt, én ki is mentem, nagyon kellemes volt kint úszni.
Visszatérve a gyerekes részre Ami viszont jó, hogy nemrégiben nyílt egy kis játszószoba is a fürdő területén! Ez egy külön kis szoba, a folyosóról nyílik, hálós mászóvárral és csúszdával. Ez nagyon klassz volt. 
Ezzel szemben található a szauna, sajnos ezért külön kell fizetni (ezt most kihagytam).
Büfék is vannak, de nem vettünk semmit. Az öltözőszekrények kulcsokkal (és 100 Ft-ossal, ez legyen nálunk) záródnak.
 Szerencsére nem voltak sokan (lévén szombati munkanap voltunk), de egyébként "kiemelt időszakokban" sokan szoktak lenni, csomó busz sorakozik ilyenkor a fürdő előtt. Még annyi, hogy a parkoló fizetős.
A családi belépő (2 felnőtt, 1 gyerek) 5350 Ft volt. További árak a honlapon.

Összességében nem rossz ez a kis fürdő, bár nem olyan extra csilli-villi, ezernyi szolgáltatással, mint a velencei, de gyerekkel elsőre jó volt!
A fürdő honlapja: http://www.agarditermal.hu/
A Velencei Resort&Spa-ról pedig ITT írtam.

Fotó: 1. az egyik medence, 2. részlet a játszóházból

2012. augusztus 15., szerda

Játszótér a váci Duna-parton

Hétvégén Vácon, a Duna-parton találkoztunk barátainkkal, ahol van egy nagyon szuper játszótér is, amelyet mindenki figyelmébe ajánlok! A játszótér a József Attila sétányon található, a Momo étterem közelében (csak hogy legyen egy viszonyítási alap). De a dómtól sincs messze.
Két "részből" áll igazándiból: az egyik inkább a nagyobb gyerekeknek készült. Van itt csúszókorong pálya, hatalmas csúszdás vár mászókával, hinták; kicsi hátrébb pedig a kicsiknek is van egy csúszdás vár. (Szóval összegezve: csúszdából van a legtöbb a játszótéren.)
A játszótér talaja kavicsos - zárt cipő előnyben! (De legalább jól lehet a vödörbe pakolgatni a kavicsokat.) Csap is van kézmosásra (kavicspakolgatás utánra).
Néhány negatívum. Homokozó nincs, illetve, sajnos padok se nagyon vannak, csak néhány ütött-kopott barna (a padok mögött eldobált szemetekről inkább ne beszéljünk...).
De a játszóeszközök nagyon jók, ez a lényeg!
A Duna is közel van, le lehet sétálni, illetve bicikliutak és sétautak is találhatóak itt.
Ajánlom minden gyerekes családnak, aki Vácon kirándul!

Fotó saját.

2012. július 16., hétfő

Micimackó (mozifilm, 2011)

Eljött az a pillanat, hogy 3,5 éves kislányomat életében először moziba vittem. :)
A Micimackó c. filmre esett a választás, lévén, hogy nem hosszú (60 perc), szereti és ismeri is a szereplőket és a korábbi meséket, szóval elsőre tökéletes választás volt. A Puskin moziban néztük meg a kis mesét, és mivel tavalyi film (2011), szinte alig voltak a teremben.
A történet, mint minden Micimackó mese, bűbájos. Micimackó - hangos gyomorkorgások közepette - mézet keres, Füles meg a farkát vesztette el, és minden kis barátja segíteni próbál rajta furábbnál furább ötletekkel. Mindeközben csapdát állítanak az állítólagos szörnynek, aki elrabolta Róbert Gidát. Magyarul zajlik az élet a Százholdas Pagonyban.
A mesét dalok tarkítják (kislányom kedvence a "Mézzé vált világ" - a Youtube-on ITT tudjátok megnézni), és vannak benne jó poénok is szerintem.
Úgyhogy ajánlom szeretettel minden kisgyereknek, akár moziban (Puskin és Lurdy játssza jelenleg, ha jól tudom), akár dvd-n. Bár a moziélményt is érdemes kipróbálni a gyerekkel, és egy ilyen jellegű mesével érdemes kezdeni.

Részletek a filmről és kép forrása a port.hu-n.

2012. május 22., kedd

Gyermeknapi programok 2012

Ebben a blogban általában a már lezajlott programjainkról írok, ám most kivételt teszek, hiszen hétvégén lesz a Gyermeknap, és egy pár budapesti programot szeretnék most a figyelmetekbe ajánlani. (Bocsánat, hogy csak budapestit, és csak az alábbiakat, de ennyi időm volt csak körülnézni nekem is, no és mi is budapestiek vagyunk, szal hadd legyek picit önző :p)
Tavaly (ebben a bejegyzésben) már írtam, hogy hol, merre jártunk, így kezdjük ezekkel a helyszínekkel.
1. A "hagyományos helyszín": Városliget, itt szombaton és vasárnap is egész nap zajlanak a programok. Mi az ún. Babaréten voltunk tavaly, ez inkább kisebb gyerekeknek való, kis játszósátorral, csúszdákkal, kalózhajóval, ugrálóvárral (na jó, ez nagyobbaknak is való) és rengeteg giccsárussal. Részletek: ITT.
Ám nem csak Babarét lesz a Városligetben, hanem rengeteg érdekes program közül is lehet válogatni a nagyobbaknak is. Lesz színpadi műsor, Nemzetek Utcája, lovasterápia-bemutató, térzene, és természetesen kézműves foglalkozás és arcfestés is. Részletek ezen a linken.

2. A Művészetek Palotája is több éve állandó helyszíne a Gyermeknapnak, ahová vasárnap 10 órától várják az érdeklődőket: koncertekkel, mesejátékokkal és kreatív foglalkozásokkal. A programok külső és belső helyszínen is zajlanak. Fellép a Búgócsiga Zenede (kislányom nagy kedvence!), a babát váró Palya Bea, és még sokan mások. Részletes program a Müpa honlapján.

3. Természetesen a Millenáris sem hagyható ki a felsorolásból, ahol többek közt az Alma Együttes és a Kolompos Együttes szórakoztatja majd az apróságokat a vasárnapi Gyermeknapon. Lesz pontgyűjtő játék, jóga és kézműves foglalkozások is. Részletes programot ezen az oldalon találtok.

4. A Puskin Mozi és a Corvin Mozi mesés-zenés előadásokkal, filmvetítéssel, kézműves foglalkozásokkal és Kisvakonddal várja az érdeklődőket, nemcsak vasárnap, hanem már szombaton is. Részletes programot ITT találtok.

5.  Aki szereti a vonatokat (és melyik gyerek nem szereti), annak szívből ajánlom a Vasúttörténeti Parkot. Ezen a napon, vagyis május 27-én vasárnap (habár a Vasútpark fizetős helyszín) a gyerekeknek ingyenes a belépés. Részletes programot nem találtam, de a MÁV Nosztalgia honlapja ITT hirdeti a Gyermeknapot. Gondolom biztos lehet majd hajtányozni, kerti vasutazni.

Nos, én ennyit gyűjtöttem össze, természetesen kerületi szinten is lesznek rendezvények, illetve a Helyitipp oldala további városok programjait is felsorolja.

Fotó: Getty Images

2012. május 7., hétfő

Hupikék törpikék - a film

No, ha már így belejöttem a bejegyzések gyártásába, kaptok még egyet, hisz ki tudja, mikor lesz időm legközelebb írni.

A Hupikék törpikék mozifilmet még tavaly szerettem volna megnézni (igen, én, 30 akárhány éves fejjel), de akkor elmaradt a mozizás, és lányka is pici volt még hozzá, hogy végigüljön egy másfél óra hosszú filmet - pláne moziban.
Nos, most hogy megvan dvd-n, egy szombat este fogtuk magunkat a kis 3 évessel (bocsánat, lassan 3,5 éves nagylány), és elkezdtük nézni ("csak belenézünk"). Aztán végül végignéztük az egész filmet. Tudni kell, hogy leányzó már ismeri törpöket, de eddig még csak a 10 perces rajzfilm epizódokat látta.
Nos, ez is nagyon tetszett neki, főleg, amikor a gonosz Hókuszpókot legyőzik. (Érdekes, hogy nem félt, pedig vannak benne ijesztő részek is, főleg a vége fele.)
A történet röviden annyi, hogy kis törpikék (össz hatan: Törpapa, Ügyifogyi, Duli-fuli, Okoska, egy skót törp - ő ki? - és természetesen Törpilla) véletlenül New Yorkban kötnek ki, ahol belecsöppennek egy fiatal, babát váró házaspár lakásába és életébe. Sok jó poén van a filmben, pl. kedvencem a játékboltos jelenet, vagy, amikor Hókuszpók börtönbe kerül (ja, mert hogy természetesen ő is átkerül az emberek világába), vagy amikor a hapsi a munkahelyén dolgozik, illetve csak dolgozni szeretne, mert "valakik" nem hagyják békén.
Egy dolog "zavart" csak icipicit a filmben: hiányoztak az eredeti - rajzfilmes - szinkronhangok (ld. Törpapa - Sinkovits Imre, Hókuszpók - Haumann Péter stb.)
Egyébként aranyos, kedves kis film, nem túl bonyolult, történettel - felnőtteknek és gyerkőcöknek is ajánlom egy hétvégi otthoni mozizásra!

Kép forrása és további infók a filmről a port.hu oldalán.

2012. január 7., szombat

Mazsola és Tádé bábjáték

Egy irtó édes kis bábdarabot láttunk ma délelőtt a Rátkai Klubban az Ametist Bábszínház előadásában. A kis mese pedig nem volt más, mint gyerekkorunk nagy kedvence: Mazsola és Tádé :)
Több apró kis történet elevenedek meg, találkozhatunk Mazsolával, Manócskával, a kisegérrel, a nyuszival és végül Tádéval is. Közben együtt énekelhetünk és nevethetünk a szereplőkkel.
A darab két részes: kétszer fél órának harangozták be tíz perces szünettel, ehhez képest az első rész kb. 3/4 óra volt (mondjuk volt csúszás), a második pedig csak 15-20 perc lehetett. A végén pedig meg lehetett simogatni Mazsolát az előtérben :) Aki még maradt, kézműves foglalkozáson is részt vehetett utána.
Az előadásra visszatérve: sokan voltunk, és, mivel hátulról nem igazán lehetett látni, csomó gyerek előre ment a színpadhoz (párnákra lehetett ülni), szóval volt, hogy kicsit káosz, jövés-menés volt a darab alatt is. De ez nem volt baj, mert a mese mindenkit lekötött, kicsiket és nagyokat is. (Három éves kortól ajánlják, de volt ott kisebb gyerek is, a legnagyobb pedig olyan 6-7 éves lehetett.)
Ami még fontos: célszerű előre, interneten keresztül megvásárolni a jegyeket (jegymester.hu-n keresztül, ill. a társulat honlapja is oda vezet), mi is így tettük és jól tettük, mert az előadás előtt volt, akinek már nem jutott jegy. A jegyár amúgy 1400 Ft/fő. Sajnos a ruhatár is fizetős volt... Emellett büfé is állt a vendégek rendelkezésére, pereccel, süteménnyel.

A darabot az Ametist Bábszínház, akik tulajdonképpen egy vándor bábszínház, a következő helyeken játssza még a közeljövőben:
január 14. szombat és 15. vasárnap 10 óra: Rátkai Klub
január 8. vasárnap és 29. vasárnap 10 óra: IBS színpad
január 28. szombat du. 4 óra: Millenáris
(Programok forrása: elevengyerek.hu - én is innen találtam rájuk.)

Az Ametist bábszínház honlapja: www.ametist.hu
Kép: Bálint Ágnes könyvének a borítója

2011. december 26., hétfő

Csajkovszkij: A diótörő – színjáték bábokkal

Ha valaki egy látványos, nem mindennapi Diótörő előadásra vágyik, Csajkovszkij klasszikus zenéjével, annak ajánlom figyelmébe a Művészetek Palotája legújabb előadását, amelyet nekem is volt szerencsém megnéznem az ünnepek előtt.
A darabban a Kolibri színház színészei lépnek fel és óriásbábok kelnek életre. Novák János rendező tényleg "mindent odatett" (pl. vetítés), hogy emlékezetes látványban részesítse a kicsiket és a nagyokat. De ne feledkezzünk meg a zenéről sem, amely még  önmagában hallgatva, minden díszlet-látvány nélkül is nagy kedvencem. A zenét pedig a Nemzeti Filharmonikusok szolgáltatják, Kocsis Zoltán vezényletével.
Szóval aki nem balett előadásban, hanem bábokkal szeretné megnézni a Diótörőt, annak bátran ajánlom ezt a darabot. December 28.-án 11 és 18 órakor lehet megtekinteni a Müpában, még jegyek is kaphatóak!
Részletek és jegyvásárlás a Müpa honlapján.
Kép forrása itt.

2011. november 22., kedd

Kippkopp és Tipptopp (Kolibri Fészek)

Szívből ajánlom mindenki figyelmébe ezt a bűbájos kis darabot, amely Marék Veronika műve alapján készült, és amelyet vasárnap délelőtt néztünk meg kislányommal a Kolibri Fészekben.
Kippkopp,a gesztenyebábú, kalandos útja során megismerkedik az erdő lakóval (süni, katica, mókus, béka), miközben beköszönt az ősz, és mindenki szálláshelyet keres. Így kerül útjába Tipptopp a gesztenyelány is - irtó édesek, ahogyan egymásra találnak :) A kis mesedarabot kedves kis dalocskák tarkítják.
Nagyon tetszett a kis bábdarab nekem is és kislányomnak is. Korábban már jártunk a Kolibri Fészekben, de eddig csak babaszínházi előadásokon voltunk, amelyek 20-25 percesek, és kifejezetten a 3 év alattiaknak szólnak (ld. Tekergő, Négy évszak, Toda). A Kippkopp és Tipptopp azonban már 3 év felettieknek ajánlott, a hossza pedig 45 perc. Bár kisleány csak pár hét múlva tölti be a hármat, szóval még icipicit a javasolt korosztály alatt voltunk, ez nem volt gond. Figyelmesen végignézte a bájos kis mesét, együtt nevetett a gesztenyebábukkal, és itthon is színházast játszottunk.
Úgyhogy elmondhatom, részt vettünk az első igazi gyerekszínházas előadásunkon, és remélhetőleg sok-sok darab vár még ránk a évad folyamán a Kolibriben is, és talán majd a Bábszínházban is.

Részletek a darabról a Kolibri Színház honlapján.
Kép: részlet a plakátból

2011. november 11., péntek

Margitsziget - játszótér

Most, hogy végre a Margit hídról is meg lehet közelíteni a szigetet, leányzóval felkerekedtünk kirándulni, hiszen ő még sosem járt ott! Első utunk természetesen a játszótérre vezetett. A játszótér a szigetlejáróhoz közel helyezkedik el, balra, a sportpályák szomszédságában.
A játszótéren elsősorban a mászó-eszközök dominálnak, kiemelném közülük a "kalózhajót" (legalábbis így nevezték a játszó gyerekek) csúszdával, lépcsővel, rúddal, kötéllel, természetesen itt töltöttük el a legtöbb időt. De van egy jópár rugós hinta is, homokozó, illetve a dombon szintén egy csúszda. Kopottas barna padokon pihenhetnek meg a fáradt szülők, illetve fogyaszthatják el csemegéjüket a gyerkőcök.
A játszótér ezen része kicsiknek, max. óvodás nagycsoportos korig való szerintem. Odébb állítólag van egy nagyoknak készült mászópálya, de mi ott nem voltunk. 
A játszótér nem bekerített, csapot és mosdót sem láttam. Mondjuk most csak kb. negyed órát töltöttünk itt, mentünk tovább kirándulni.

2011. október 9., vasárnap

Cifra Palota (MüPa) - megújult, zenés babajátszó

Rég írtam, de most fogok, főleg, hogy itt a rossz idő (sajnos), véget érnek a játszóterezések,  és jönnek ismét a benti programok (és a vírusok :s).

A MüPa Cifra Palota programjáról már többször írtam (itt és itt), most egy újdonságról szeretnék beszámolni, még pedig arról, hogy idén ősztől megújult a Babajátszó! Már korábbi hétvégéken is el akartunk menni megnézni, de ugye a jó idő miatt mindig a szabadban voltunk.
Az újdonság pedig az, hogy eltűntek a játékok! Ennek az oka, hogy egy  kultúrintézményben, ahol zenei nevelés folyik, a babajátszó is zeneibb, komolyabb legyen annál, minthogy csúszdázzanak és műanyag motorokon száguldjanak a gyerekek az Üvegteremben, hisz van erre elég játszóház/játszótér, aki ezt szeretné.
Most úgy néz ki, hogy ugyanúgy színes szőnyegek vannak az Üvegteremben, ahol szakképzett óvónők(!) tartanak foglalkozásokat, mondókázást, éneklést. Persze vannak kis játékok is: csörgő, dob, xilofon, kirakó, könyvek stb, mindenhol más.
Kislányom csodálkozó szemekkel hallgatta az óvónénit (ill. óvónéniket, mert több szőnyeget is végig jártunk), volt Nyuszi ül a fűben, Egy, megérett a meggy, szóval sok színes mondóka és játék, amibe folyamatosan be lehet csatlakozni, az épp érkezőknek is.
Vannak olyan vasárnapok (ez most nem olyan volt), amikor még külön zenebölcsi is van! (Érdemes mindig figyelni a honlapot, mi az aktuális program, ált. csüt-pénteken már fenn van a következő vasárnapi.)
 Szóval ne okozzon senkinek sem csalódást, hogy hová tűntek a játékok, mert ezek a kis foglalkozások is nagyon aranyosak, és lekötik a piciket. (Kézművesek, színpadi programok továbbra is vannak.)

2011. augusztus 23., kedd

Tűzoltó Sam

Újabb gyerek dvd-t ajánlok most a figyelmetekbe. Bár kevesen ismerik, kislányom mégis imádja. Ez pedig nem más, mint a Tűzoltó Sam! Bájos kis angol animációs film, tanulságos mesékkel, jól megformált szereplőkkel. Van itt rossz kisfiú, cserfes kislány, pizzériás nő, édességboltos nő, buta tűzoltó, és persze Sam, a hős tűzoltó. A mesékben az tetszik a legjobban, hogy egyszerűek, aranyosak, és mint írtam, mindegyiknek van tanulsága. Pl. nem szabad üveget hagyni a napon, mert kigyullad, vagy ha elektromos készülék ég, először áramtalaníts stb stb. De nemcsak tűz jelentheti a veszélyt, hanem pl. barlang, szikla  is.
A rajzfilmnek van modernebb (számítógéppel rajzolt) változata is, de ott már nem tetszenek annyira a figurák, jobb a régi, az eredeti!
A dvd több részből áll, egy dvd-n kb. 5-6 mese található.
Kedvcsinálónak pedig jöjjön a "mókusos" mese :)

2011. július 19., kedd

Állatkerti Játszóház

Ma délelőtt egy baráti találkozó keretében ellátogattunk az Állatkerti Játszóházba! Hú, volt ott aztán minden! Bőség zavara! Egy órát szándékoztunk ott tölteni, végül majdnem kettő lett belőle, annyira élvezték a gyerkőcök! ☺
A játszóházat vagy az Állatkerten keresztül lehet megközelíteni, ez esetben az állatkerti belépőn kívül óránként 600 Ft-t kell ráfizetni. Vagy a cirkusz mellett kell besétálni, akkor egyből a játszóházba jutsz, és gyerekenként 1200 Ft/óra a belépő. Ikea Family kártyásoknak (mi azok vagyunk ☺) hétfőtől csütörtökig 900 Ft/óra mindössze. Csak a gyerekeknek kell fizetni, felnőtteknek ingyenes.
Először a cuccokat le kellett tennünk egy kulccsal zárható szekrénybe, ja, és a cipőt is le kell venni természetesen.
Mint írtam, bőség zavara, vagyis rengeteg klassz játék van! Ugrálóvár (a végén tudtam meg, hogy ezt csak 3 év felett lehet használni, sebaj, az én több mint kétésfél évesem remekül érezte magát benne), kis tó, melyből halakat lehet horgászni, mászóvár, hinták, babajátszó (kisautók, babák, mini konyha), mini homokozó(!), galéria, ahol játszóasztalok, legók, vonatok vannak, ill. innen vezet le egy hatalmas csúszda. Na és ne feledkezzünk meg a kismotorokról és kisbiciklikről se. Szóval egy óra kevés itt, az biztos!
Büfé is található a játszóházon belül (nem fogyasztottunk semmit), ill. mosdó is, az egyik külön gyerek wc, és a csapnál is van "fellépő" a kézmosáshoz. Pelenkázó is van a bejáratnál, de ez nekünk ugye már nem aktuális.
Mikor mi ott voltunk, a táboros gyerekek is ott játszottak (később elmentek), de nem voltunk sokan. 
Ami zavart, hogy nagyon meleg volt bent. A galérián igaz, van klíma, de abból lent semmit nem lehetett érezni.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat, így megyünk máskor is! Főleg, hogy a leányzónak már beígértem. ☺
A játszóház honlapja: http://jatekmester.hu/
A fotó saját, a galériáról fényképezve.

Frissítve! IKEA Family kártyát már vagy egy éve nem fogadnak el, Kapcsolat kártyát viszont igen, amivel 15% kedvezmény jár az óradíjakból. És továbbra is ez a kedvenc játszóházunk, azóta már sokszor voltunk itt! ☺ (2013.08.12.)