Legutóbb februárban voltam moziban (Fekete hattyú), így itt volt az ideje, hogy ismét lelépjek, ill. most végre kettesben lelépjünk. A helyszín az Alba Plaza, a film pedig nem más, mint Az igazság ára című színes, feliratos, amerikai dráma.
Tetszett a film, mert bár először egy sima, sikeres ügyvédes filmnek indul, aztán kiderül, hogy az ügy jóval több annál, minthogy az ügyvéd, Mickey Haller (Matthew McConaughey) bebizonyítsa a gazdag fiú "ártatlanságát". A fiút ugyanis azzal vádolják, hogy brutálisan megvert egy lányt. Ám egyre több bonyodalom és rejtély tör felszínre a múltból, és Mickey élete, sőt, végül még a családjának az élete is veszélybe kerül. Közben önmagával is meg kell küzdenie: mi a fontosabb, hogy ügyvédként helyt álljon és bizonyítson, vagy maga az igazság?
Izgalmas, fordulatos film tehát, bár a vége fele volt egy-kér csavar, amikor csak néztem, hogy ennek mi értelme lesz, de aztán lett értelme, és klassz kis befejezése is a filmnek. (Talán kicsit hirtelen zárták le, de sebaj.)
A lényeg, hogy tetszett. Ja, és a motoros bandás részek is nagyon jók.
A lényeg, hogy tetszett. Ja, és a motoros bandás részek is nagyon jók.
Röviden és tömören tőlem most ennyi, részletek a port.hu-n, ill. a kép is onnan származik.
A film egyébként egy könyv alapján készült, amelyet az Alexandra Kiadó adott ki, részletek ITT.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése