2013. július 20., szombat

Kangoo

A héten volt szerencsém kipróbálni a kangoot. Egyik kolléganőm beszélt rá, ő már régóta jár. Nagyon kíváncsi voltam már erre a nem mindennapi sportra (főleg, hogy hogyan fogok megállni abban a furcsa cipőben), de vártam már, és jól jött, hogy most végre nem zumbára megyek, hanem valami újra. (Szeretem a zumbát, de így másfél év folyamatos csak-zumba után kell valami más is.)
A Griff Squash&Fitness Clubba mentünk. Az első alkalom ingyenes volt, csak a cipőbérlésért kellett 500 Ft-ot fizetni. A terembe érve az oktató (Anikó, nagyon jó!) ki is választotta a nekem megfelelő cipőt (37-es a lábam, így S-est kaptam, de azon belül is van többféle). Először eléggé billegtem a cipőben, de amint beindult az óra, és kb. 5 perc után ráéreztem, már én is ugráltam a többiekkel. Nagyon intenzív edzés, folyamatosan magasan tartja a pulzusszámot, nincs szünet a számok közt, mint a zumbán, csak kb. 25-30 perc után volt pár perc pihenő és ivás-szünet. Tetszett, hogy volt benne némi koreográfia is, ami az ugrálások közepette mindig ismétlődött, kibővült.
Olyan hamar eltelt a 60 perc, hogy mikor mondták, hogy vegyem le a cipőt, nyújtás következik, csak néztem, hogy már vége? Jól esett nagyon az edzés, bírtam is (dehát a zumbának köszönhetően eléggé formában vagyok), és biztos fogok még menni, csak sajnos rendszeresen nem fogok tudni eljárni. 
Ajánlom tehát mindenkinek, aki szeretné az állóképességét növelni, és bírja az intenzív ugrálást! Budapesten még a Corvinnál (Life 1 Corvin Fitness), illetve az Újpesti Fit Forma Stúdióban is van kangoo. Biztos van még sok-sok helyen, de én ezekről hallottam. Illetve EZT az oldalt találtam még, itt vidéki városok is vannak.

Kép: a Griff honlapjáról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése