Nemrégiben nyílt meg a Tarzan Park Újpesten, a volt napközis tábor helyén. Sok mindent hallottam és olvastam már róla, elsősorban felháborodásokat, hogy milyen drága, meg hogy csak nagyobb gyerekeknek való. Most, hogy mi is leteszteltük, bevallom, kellemesen csalódtam benne!
A belépők tényleg picit drágák, de szerintem nem kerülnek többe, mint a nagy játszóházak (ld. Elevenpark) árai. Ráadásul ez nyitott, ami jó időben mindenképpen előny (esőben és télen nem tudom, mi lesz, de ez már az ő bajuk). Újpesti lakosok egyébként kedvezményesen mehetnek be, ehhez lakcímkártya kell. (Én már sajnos nem vagyok újpesti.)
Ügyességi pályák, kötélpályák, különleges hinták, mászóvárak, csúszdák találhatók benne, tehát igaz, hogy elsősorban az iskolás korosztálynak nyújt szórakozást. Pontosabban én három éves kor felett ajánlanám, hisz ovisoknak is van külön mászóvár hálóval-csúszdával, homokozó, és persze ott a nagy kedvencünk, a körbe-bicikli!
A Park területe hatalmas, hirtelen nem is tudod, hova szaladj! Főleg, ha több gyerekkel vagy, nem egyszerű őket egy helyen tartani. A játékokat felnőttek is használhatják (mondjuk nem hiszem, hogy egy nagymama kipróbálná pl. a csőcsúszdát, de én megtettem, és nagyon élveztem).
Olvastam, hogy lehet kismotort és homokozójátékokat kölcsönözni (ingyen), ez mondjuk kicsit körülményes, hisz a kölcsönző alapból zárva van, és keresni kell egy, valahol a park területén "járőröző" sárga pólós animátort, aki kulccsal kinyitja (kölcsönzéshez személyit kell leadni). Van büfé is (Tarzan terasz), de nem ettünk semmit, csak üdítőt-kávét ittunk. Mosdó is található a park végében.
Még annyi, hogy a belépőddel 3 órát tartózkodhatsz itt (természetesen ezen is sokan háborognak), de bevallom, nekünk elég is volt ez a 3 óra. (Mondjuk mi siettünk haza ebédre.) Egyébként padokon is meg lehet pihenni, míg a gyerekek játszanak - már ha meg tudsz pihenni a gyerekfelügyelet/ játékok közti rohangálás közben.
A Parkhoz külön parkoló tartozik, ingyenes parkolási lehetőséggel.
Szóval nem rossz hely, ha ki akarod fárasztani a gyerekedet, vagy olyan aktív, hogy soha bír egy helyben maradni, ide hozd el! Bár igaz, még lehetne bővíteni kisebb(eknek való) játékokkal, mert sok szabad terület van.
Szóval nem rossz hely, ha ki akarod fárasztani a gyerekedet, vagy olyan aktív, hogy soha bír egy helyben maradni, ide hozd el! Bár igaz, még lehetne bővíteni kisebb(eknek való) játékokkal, mert sok szabad terület van.
A Tarzan Park facebook-os oldala (honlapja nem igazán működik):
Fotók: 1. a körbe-bicikli, 2. kanyargós csúszda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése