2012. január 30., hétfő

Kori Liget (Zichy liget, Székesfehérvár)

Decemberben nyitotta meg kapuit a Kori Liget Székesfehérváron, a Zichy ligetben, a Zenepavilon körül. Mivel a hétvégét a nagyszülőknél töltöttük, mi is ellátogattunk ide vasárnap délelőtt. Bár leányzó most nem volt olyan lelkes, mint múltkor (negyed óra után csúszkálás inkább az apjával gyúrta a havat a pálya mellett), én azért szorgalmasan róttam a köröket.
A koripálya kicsi, de azért nem rossz. Mondjuk elsősorban gyerekeknek, családoknak és kezdőknek ajánlom, mert száguldozni nem igazán lehet, és ha begyorsítasz, a pavilon oldalánál lévő szűk szakaszban kénytelen vagy lassítani (sőt, olykor megállni), ott kicsit feltorlódnak az emberek - még ha nincsenek is olyan sokan. A tanulók (kisgyerekek) viszont a végében botladozhatnak ide-oda, ott van hely.
A belépő hétvégén felnőttnek 1000 Ft, gyereknek 800 Ft, amiért csini kis karszalagot is kapsz. Van büfé is (nem vettünk semmit), és szól a zene, vagyis a slágerek a Fehérvár Rádióból. Zárt öltöző nincs, csak padok és székek, de az bőven elég egy gyors cipőcserére.

Részletek: Székesfehérvár önkormányzatának honlapján.
Magáról a Zichy ligetről pedig ITT olvashattok.
Fotó saját.

A Városligeti Műjégpályáról pedig ebben a bejegyzésben olvashattok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése