2012. július 30., hétfő

Vakáció

Ismét pici szünet következik, végre vakációzunk :)

2012. július 16., hétfő

Micimackó (mozifilm, 2011)

Eljött az a pillanat, hogy 3,5 éves kislányomat életében először moziba vittem. :)
A Micimackó c. filmre esett a választás, lévén, hogy nem hosszú (60 perc), szereti és ismeri is a szereplőket és a korábbi meséket, szóval elsőre tökéletes választás volt. A Puskin moziban néztük meg a kis mesét, és mivel tavalyi film (2011), szinte alig voltak a teremben.
A történet, mint minden Micimackó mese, bűbájos. Micimackó - hangos gyomorkorgások közepette - mézet keres, Füles meg a farkát vesztette el, és minden kis barátja segíteni próbál rajta furábbnál furább ötletekkel. Mindeközben csapdát állítanak az állítólagos szörnynek, aki elrabolta Róbert Gidát. Magyarul zajlik az élet a Százholdas Pagonyban.
A mesét dalok tarkítják (kislányom kedvence a "Mézzé vált világ" - a Youtube-on ITT tudjátok megnézni), és vannak benne jó poénok is szerintem.
Úgyhogy ajánlom szeretettel minden kisgyereknek, akár moziban (Puskin és Lurdy játssza jelenleg, ha jól tudom), akár dvd-n. Bár a moziélményt is érdemes kipróbálni a gyerekkel, és egy ilyen jellegű mesével érdemes kezdeni.

Részletek a filmről és kép forrása a port.hu-n.

2012. július 8., vasárnap

Strandkönyvtár Balatonalmádiban

A Könyvfalók blogba írtam ezt a posztot, mint könyvekhez kapcsolódó ajánlót, ám itt is közzéteszem:

Ha Balatonalmádiban nyaralsz, és olvasni támadna kedved a strandon, és épp nincs nálad könyv, ne aggódj: a Pannónia Könyvtár minden nyáron kiköltözik a Wesselényi- illetve a Budatava Strandra, ahol a lángos és fagylalt mellett bőven válogathatsz az olvasnivalók közül is.
A strandkönyvtár most hétfőn, július 2-án nyílt meg, és jó idő esetén augusztus végéig tart nyitva.
Ezen kívül a nyári időszakban a városi könyvtár is meghosszabbított nyitva tartással üzemel: hétfőtől péntekig 10-től 20 óráig, szombaton 14-től 20 óráig tart nyitva.
 Visszatérve a strandkönyvtárra: nemcsak kölcsönözni lehet a strandon, hanem könyvbemutatók is vannak, illetve a gyerekeknek mesedélutánokkal készültek. Bővebb infó a Pannónia Könyvtár honlapján.
Ám nemcsak Almádiban (ahol mi szoktunk nyaralni), hanem - tudomásom szerint - Keszthelyen, Balatonfüreden és Siófokon is üzemelnek strandkönyvtárak.
Mert olvasni a strandon is jó! :)

Balatonalmádi programokról (gyerekkel, rossz idő esetén) pedig itt írtam tavaly.
Kép: az almádi móló (saját fotó 2010 nyarán.)

2012. június 11., hétfő

Gárdonyi rönkvár

Aki a Velencei-tó környékén kirándul, annak szívből ajánlom figyelmébe a Gárdonyi Géza szülőháza mellett található, nemrégiben felépített rönkvárat. A vár tulajdonképpen az egri vár kicsinyített mása, bástyákkal-tornyokkal és kiépített föld alatti alagútrendszerrel! A nagyobb gyerekek  kincskereső játékon is részt vehetnek, miközben bebarangolják a várat, és a különböző (rejtett) állomásokon megtalálják a következő feladatot.
Bár nem túl nagy a vár, mi is jól eltöltöttük az időt kislányunkkal, igaz, ő a föld alá nem akart lemenni - na majd legközelebb. Egyébként a gyerekek bukósisakot kölcsönözhetnek, hogy ne üssék be a fejüket a sötét alagútban, mondjuk kis fejlámpást is adnak mindenkinek.
A vár mellett, ahol a belépőket lehet venni, kis kávézó is található. A jegyek egyébként 400 Ft-ba kerülnek, helyi lakosoknak pedig 300 Ft-ba.
További részletek a Gárdonyi Géza Könyvtár és Kultúrális Központ honlapján, vagyis ITT olvashatóak.
A fotó saját: a vár belseje, középen színpaddal.

2012. május 29., kedd

Medveotthon, Veresegyház

A hosszú hétvége egyik napján ellátogattunk a veresegyházi Medveparkba. Igaz, elég borús-esős idő volt, de ennek ellenére sokan jöttek megnézni a macikat.
A park megközelítése nagyon jól ki van táblázva már Veresegyház központjától, szóval nem lehet eltévedni. A parkoló is hatalmas, ahová a sorra érkező autókat irányítják. A belépő nem drága. Felnőtteknek 500 Ft, gyerekeknek (2 éves kor felett) 400 Ft.
És akkor térjünk rá a medvékre.
A parkot kiépített úton körbe lehet járni, és aki vesz mézet (vagy, tipp: otthonról visz), nagy fakanállal etetheti a medvéket. Amikor mi ott voltunk, a kis bocsokat is láthattuk, akik nemrég születtek, és épp játszadoztak (ld. fotó). A medvék egy hatalmas, bekerített területen élnek.
Rajtuk kívül élnek itt farkasok is, mosómedvék, meg gólyák és struccok is, illetve egy kilátóba is fel lehet menni.
Nemcsak gyalog lehet bejárni a parkot, hanem a macietetés után kisvonattal is körbe lehet menni ("nem sínen megy a vonat, hanem az úton" - ahogyan kislányom mondta). Ezért külön kell fizetni, gyermek 300, felnőtt 400 Ft.
Van étterem/kávézó, játszótér a gyerekeknek, mosdó pelenkázóval.
Nagyon jó hely a Medvepark, még az eső ellenére is jól éreztük magunkat.

Hivatalos honlapja: http://medveotthon.hu/
Facebook-os oldala pedig ITT található.

2012. május 22., kedd

Gyermeknapi programok 2012

Ebben a blogban általában a már lezajlott programjainkról írok, ám most kivételt teszek, hiszen hétvégén lesz a Gyermeknap, és egy pár budapesti programot szeretnék most a figyelmetekbe ajánlani. (Bocsánat, hogy csak budapestit, és csak az alábbiakat, de ennyi időm volt csak körülnézni nekem is, no és mi is budapestiek vagyunk, szal hadd legyek picit önző :p)
Tavaly (ebben a bejegyzésben) már írtam, hogy hol, merre jártunk, így kezdjük ezekkel a helyszínekkel.
1. A "hagyományos helyszín": Városliget, itt szombaton és vasárnap is egész nap zajlanak a programok. Mi az ún. Babaréten voltunk tavaly, ez inkább kisebb gyerekeknek való, kis játszósátorral, csúszdákkal, kalózhajóval, ugrálóvárral (na jó, ez nagyobbaknak is való) és rengeteg giccsárussal. Részletek: ITT.
Ám nem csak Babarét lesz a Városligetben, hanem rengeteg érdekes program közül is lehet válogatni a nagyobbaknak is. Lesz színpadi műsor, Nemzetek Utcája, lovasterápia-bemutató, térzene, és természetesen kézműves foglalkozás és arcfestés is. Részletek ezen a linken.

2. A Művészetek Palotája is több éve állandó helyszíne a Gyermeknapnak, ahová vasárnap 10 órától várják az érdeklődőket: koncertekkel, mesejátékokkal és kreatív foglalkozásokkal. A programok külső és belső helyszínen is zajlanak. Fellép a Búgócsiga Zenede (kislányom nagy kedvence!), a babát váró Palya Bea, és még sokan mások. Részletes program a Müpa honlapján.

3. Természetesen a Millenáris sem hagyható ki a felsorolásból, ahol többek közt az Alma Együttes és a Kolompos Együttes szórakoztatja majd az apróságokat a vasárnapi Gyermeknapon. Lesz pontgyűjtő játék, jóga és kézműves foglalkozások is. Részletes programot ezen az oldalon találtok.

4. A Puskin Mozi és a Corvin Mozi mesés-zenés előadásokkal, filmvetítéssel, kézműves foglalkozásokkal és Kisvakonddal várja az érdeklődőket, nemcsak vasárnap, hanem már szombaton is. Részletes programot ITT találtok.

5.  Aki szereti a vonatokat (és melyik gyerek nem szereti), annak szívből ajánlom a Vasúttörténeti Parkot. Ezen a napon, vagyis május 27-én vasárnap (habár a Vasútpark fizetős helyszín) a gyerekeknek ingyenes a belépés. Részletes programot nem találtam, de a MÁV Nosztalgia honlapja ITT hirdeti a Gyermeknapot. Gondolom biztos lehet majd hajtányozni, kerti vasutazni.

Nos, én ennyit gyűjtöttem össze, természetesen kerületi szinten is lesznek rendezvények, illetve a Helyitipp oldala további városok programjait is felsorolja.

Fotó: Getty Images

2012. május 21., hétfő

Amerikai pite - A találkozó

A szombat délután hosszú idő után ismét a mozizás jegyében telt. Az Amerikai pite negyedik részét már régóta szerettem volna megnézni, mivel az előző három is nagyon tetszett. Én az a generáció vagyok, aki az amerikai pités srácokkal nőtt fel, tehát ennyi év után is a korosztályom történetét láthattam: mi változott a gimi óta, munka és csajok területén. Azt ugye tudjuk, hogy Jim és Michelle összeházasodtak, na de a házasságnak és gyereknevelésnek is vannak buktatói.
A sztori röviden annyi, hogy a srácok egy sulitalálkozó keretében (és előtte pár bulis nap erejéig) ismét összeröffennek. Itt is vannak nagyon jó és durva poénok, amikor is a térdedet csapkodod röhögés közben, vannak szexi gimis csajok, és nosztalgia is rendesen. Sajnos a vége fele kicsit lelkizős-csöpögés lett a film, de azért nem volt rossz.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik látták a régi részeket és szeretik a pités humort :)

Kép: a film plakátja
További részletek a port.hu-n.

2012. május 7., hétfő

Hupikék törpikék - a film

No, ha már így belejöttem a bejegyzések gyártásába, kaptok még egyet, hisz ki tudja, mikor lesz időm legközelebb írni.

A Hupikék törpikék mozifilmet még tavaly szerettem volna megnézni (igen, én, 30 akárhány éves fejjel), de akkor elmaradt a mozizás, és lányka is pici volt még hozzá, hogy végigüljön egy másfél óra hosszú filmet - pláne moziban.
Nos, most hogy megvan dvd-n, egy szombat este fogtuk magunkat a kis 3 évessel (bocsánat, lassan 3,5 éves nagylány), és elkezdtük nézni ("csak belenézünk"). Aztán végül végignéztük az egész filmet. Tudni kell, hogy leányzó már ismeri törpöket, de eddig még csak a 10 perces rajzfilm epizódokat látta.
Nos, ez is nagyon tetszett neki, főleg, amikor a gonosz Hókuszpókot legyőzik. (Érdekes, hogy nem félt, pedig vannak benne ijesztő részek is, főleg a vége fele.)
A történet röviden annyi, hogy kis törpikék (össz hatan: Törpapa, Ügyifogyi, Duli-fuli, Okoska, egy skót törp - ő ki? - és természetesen Törpilla) véletlenül New Yorkban kötnek ki, ahol belecsöppennek egy fiatal, babát váró házaspár lakásába és életébe. Sok jó poén van a filmben, pl. kedvencem a játékboltos jelenet, vagy, amikor Hókuszpók börtönbe kerül (ja, mert hogy természetesen ő is átkerül az emberek világába), vagy amikor a hapsi a munkahelyén dolgozik, illetve csak dolgozni szeretne, mert "valakik" nem hagyják békén.
Egy dolog "zavart" csak icipicit a filmben: hiányoztak az eredeti - rajzfilmes - szinkronhangok (ld. Törpapa - Sinkovits Imre, Hókuszpók - Haumann Péter stb.)
Egyébként aranyos, kedves kis film, nem túl bonyolult, történettel - felnőtteknek és gyerkőcöknek is ajánlom egy hétvégi otthoni mozizásra!

Kép forrása és további infók a filmről a port.hu oldalán.

2012. május 6., vasárnap

Sopron, Fertő tó és környéke

Azt hiszem, az elmaradásaimat (ld., film, étterem, gyerek koncert) már sosem fogom pótolni, ám soproni utazásunkról, amelyet a hosszú hétvégén ejtettünk meg, írok pár szót.
Először a szállásról. Sopronban mi egy kis vendégházban szálltunk meg, amelynek Takács Vendégház a neve, és a Pócsi utcában található. Honlapja ITT.
További szállásokról a soproniszallas.lap.hu oldalon lehet válogatni.
Azon kívül, hogy sétáltunk a városban (a Tűztornyot épp tatarozzák), a Fertő tó környékét is útba ejtettük, és gyönyörű napsütésben részt vettünk a Dresher hajótársaság által szervezett egyórás hajókiránduláson. Rengeteg biciklis jött velünk, mivel a Fertő tó környéke - magyar és osztrák oldalon is - biciklitúrákra is alkalmas terep. A kikötő mellett található egy strand is, több büfével, ahol lángost, sült krumplit, hekket stb. lehet enni.
A Fertő tavi hajóutakról az alábbi linken lehet tájékozódni: http://www.fertotavihajoutak.hu/
Osztrák oldalon pedig két kisvárost emelnék ki.
Egyik Rust, a gólyák városa: nagyon aranyos, barátságos kis város, kedves kis házakkal, természetesen gólyákkal és  gólyafészkekkel, borospincékkel, kávézókkal, és mocsaras-nádasos tóparttal, ahol szabadon sétálnak a vadludak. Sajnos elég nagy az autóforgalom is, mondjuk mi épp egy hétköznap voltunk ott, de amúgy is sok a turista és biciklista.
Rust város hivatalos honlapja: http://www.rust.at/ 
A másik hely pedig Lackenbach, ahol a kastélyt és a benne található vadászati-erdészeti kiállítást érdemes megnézni. Van kávézó és egy hatalmas játszótér is - ha gyerekkel érkezik valaki.
A kastély magyar nyelvű honlapja ITT található.

Képek: sajátok, 1. a hajókikötő Fertőrákoson, 2. Rust főtere

2012. április 16., hétfő

Szünet

Kedves Olvasók!
Sajnálatos módon szüneteltetnem kell ezt a blogot, mert - habár lenne miről írnom - sajnos egyáltalán nincs időm rá! Szeretnék írni két (felnőtt) filmről, egy étteremről, egy gyerekzenekar koncertjéről... mert azért vannak klassz kis helyek, programok, filmek, amelyeket ajánlanék nektek! Ígérem, pótolok, amit tudok!
A könyves blogot igyekszem folytatni!
Addig is lehet a korábbi ajánlóim közül csemegézni, hiszen, mint látom, sokan keresnek rá erre-arra :)
Üdv, koalány


2012. március 13., kedd

Zumba

A hétvégén kipróbáltam a zumbát :) Mert jön a tavasz, mert mozogni kell, mert iskolásként évekig jártam jazzbalettra, majd később munka mellett konditornára, aerobicra, és nagyon-nagyon hiányzik a rendszeres testmozgás! A zumbára esett a választás, amelyre egy kedves barátnőm rángatott el - köszönet neki érte! Nekem nagyon tetszett az óra, a koreográfiák közt sem volt mindegyik olyan bonyolult, mint amire számítottam, szóval szerencsére nem bénáztam és nem éreztem cikinek, és végig is bírtam csinálni a 60 percet :)
Tudom, hogy sokan divatnak tartják, ha valaki zumbázni jár, de nekem tényleg "bejött", mert kicsit ugrálós is, kicsit táncolós is, klassz zenére - kell ennél több?
Budapesten és vidéken is sok helyen van zumba, én a Podmaniczky-Eötvös sarkán lévő klubban voltam tegnap, de vannak órák a 4-6-os villamos vonalán is, egy pár linket most mellékelek nektek:
Illetve, ITT tudtok rákeresni az egyes településekre.
A zumba történetéről pedig ITT olvashattok.

Kép: a dance4fun honlapjáról.

2012. március 8., csütörtök

Marni a H&M-nél (Shopping party)

Nem volt még divat rovat ebben a blogban, ruhavásárlásokról sem írtam soha.
Ám tegnap volt szerencsém részt venni a Marni at H&M Shopping Partyn, amelyre egy kétszemélyes VIP meghívót nyertem. :)

A H&M-ben sokat vásárolok, magamnak is és kislányomnak is. Most új dizájnerkollekció érkezett, amely nem más, mint a Marni! Ennek volt tehát az elővásárlási estje, illetve az est folyamán minden "normál" H&M-es ruhára volt 25% kedvezmény! Engem elsősorban ez motivált, mert bár a Marni cuccok közt is vannak jók, azért nem mindegyiket venném fel, és kicsit drágák is.
A 22 éves lány-unokatesóm volt a szerencsés kiválasztott, akit elvittem el a "nagy eseményre".
Mikor megérkeztünk a Vörösmarty térre, először kicsit megijedtünk, mert majdnem a földalattiig kígyózott a sor, ám 7-kor mindenkit beengedtek (viszonylag gyorsan lezajlott a beengedés), és vörös szőnyegen keresztül(!) léphettünk az üzletbe! Jó nagy nyüzsi volt, de a próbafülkéknél is gyorsan haladt a sor. Martinivel is megkínálták a vásárlókat. Illetve, a kijáratnál mindenki kapott egy kis ajándékcsomagot, amiben egy Marni selyemsál volt. :)
Elsősorban H&M-es cuccokat vettem - kislányomat is megleptem, mivel gyerekruhákra is volt kedvezmény -, illetve a Marni kollekcióból azt a ruhát, amelyet már korábban kinéztem a netről.

A kollekciót Budapesten, a Vörösmarty téren található üzletben lehet megvásárolni, hivatalosan március 8-tól, vagyis ma reggeltől.

Fotó 1: saját, a zsákmányolt cuccok Marnis dísztáskákban, 2: kedvenc Marni ruhám, a H&M honlapjáról. További ruhák itt.

2012. február 23., csütörtök

Ház a tónál (film)

A hétvégén sikerült megnéznem a Ház a tónál című filmet, amelyet már régóta szerettem volna. Nagyon tetszett! Bár van benne "csöpögés", szerintem nem (csak) ezen volt a hangsúly, hanem ahogyan a két idősíkon fut a történet, ahogyan a múlt és a jelen összefonódik a levélváltásokon keresztül. Mondjuk voltak részek, amikor nagyon kellett figyelnem, főleg a végén, hogy akkor most melyik évben is vagyunk. A legmeghatóbb az éttermes jelenet volt, amikor mi, nézők tudtuk, hogy Alex (Keanu Reeves) miért nem jelent meg, de se ő, aki még a múltban él, se Kate (Sandra Bullock) nem tudta ezt. Hogy happyend-e a vége, és hogy sikerül-e "megmentenie" Kate-nak a férfit, vagy sem, nem árulom el. Mindenesetre aki szeretne megnézni egy nem mindennapi, romantikus filmet, annak szívből ajánlom!
Kate (Sandra Bullock) a munkája miatt megválik a gyönyörű tóparti házától. A postaládában üzenetet hagy a következő lakónak. Alex (Keanu Reeves), az építész megdöbbenve egy elhanyagolt házat talál. Előveszi Kate levelét és válaszol rá. Kiderül, hogy Alex és Kate nem egy idősíkban, hanem kétévnyi távolságban élnek egymástól. Levelezni kezdenek és egy nap úgy döntenek, hogy megpróbálnak találkozni.
Szöveg és kép forrása, valamint további részletek a port.hu-n.

2012. január 30., hétfő

Kori Liget (Zichy liget, Székesfehérvár)

Decemberben nyitotta meg kapuit a Kori Liget Székesfehérváron, a Zichy ligetben, a Zenepavilon körül. Mivel a hétvégét a nagyszülőknél töltöttük, mi is ellátogattunk ide vasárnap délelőtt. Bár leányzó most nem volt olyan lelkes, mint múltkor (negyed óra után csúszkálás inkább az apjával gyúrta a havat a pálya mellett), én azért szorgalmasan róttam a köröket.
A koripálya kicsi, de azért nem rossz. Mondjuk elsősorban gyerekeknek, családoknak és kezdőknek ajánlom, mert száguldozni nem igazán lehet, és ha begyorsítasz, a pavilon oldalánál lévő szűk szakaszban kénytelen vagy lassítani (sőt, olykor megállni), ott kicsit feltorlódnak az emberek - még ha nincsenek is olyan sokan. A tanulók (kisgyerekek) viszont a végében botladozhatnak ide-oda, ott van hely.
A belépő hétvégén felnőttnek 1000 Ft, gyereknek 800 Ft, amiért csini kis karszalagot is kapsz. Van büfé is (nem vettünk semmit), és szól a zene, vagyis a slágerek a Fehérvár Rádióból. Zárt öltöző nincs, csak padok és székek, de az bőven elég egy gyors cipőcserére.

Részletek: Székesfehérvár önkormányzatának honlapján.
Magáról a Zichy ligetről pedig ITT olvashattok.
Fotó saját.

A Városligeti Műjégpályáról pedig ebben a bejegyzésben olvashattok.

2012. január 24., kedd

Tizenkét dühös ember (Nemzeti Színház)

Végre megint "felnőtt" színház!
A Tizenkét dühös ember, amelyet múlt vasárnap láttam a Nemzeti Színházban, nagyszerű választás volt! (Igazából tavaly óta szeretném megnézni, volt, hogy megvolt rá a jegyem , de el kellett adnom, mert gyerekbetegség, miegymás jött közbe. De most végre eljutottam.)
Egyrészt azért tetszett, mert maga a történet nagyon jó! Szeretem azokat a műveket (film, könyv, színdarab), amikor nekem, a nézőnek-olvasónak is gondolkodnom kell. Vajon tényleg ártatlan a fiú? Vagy ő ölte meg mégiscsak az apját? A történet ugyanis egy esküdtszék (tizenkét ember) döntéséről szól, ami valljuk be, egy elég nehéz döntés.
A színészek is nagyon jók (Trokán Péter, Sinkó László, Bodrogi Gyula, Kulka János stb.).
A rendezés pedig igencsak egyedi. Üvegfal mögött, "bezárva" játszanak a színészek, ám ez az üvegfal egy tükör is, amikor is a nézők is szembesülnek önmagukkal. (Mondjuk emiatt az üvegfal miatt a darab hangosítva volt... no nem baj.)
Mindenkinek ajánlom tehát ezt az színdarabot! Úgy tudom, minden hónapban játsszák, legközelebb február 19.-én, de mivel kistermes előadás, gyorsan elkapkodják a jegyeket.

Bővebb infó a darabról a színház honlapján.
A kép is onnan származik.

2012. január 7., szombat

Mazsola és Tádé bábjáték

Egy irtó édes kis bábdarabot láttunk ma délelőtt a Rátkai Klubban az Ametist Bábszínház előadásában. A kis mese pedig nem volt más, mint gyerekkorunk nagy kedvence: Mazsola és Tádé :)
Több apró kis történet elevenedek meg, találkozhatunk Mazsolával, Manócskával, a kisegérrel, a nyuszival és végül Tádéval is. Közben együtt énekelhetünk és nevethetünk a szereplőkkel.
A darab két részes: kétszer fél órának harangozták be tíz perces szünettel, ehhez képest az első rész kb. 3/4 óra volt (mondjuk volt csúszás), a második pedig csak 15-20 perc lehetett. A végén pedig meg lehetett simogatni Mazsolát az előtérben :) Aki még maradt, kézműves foglalkozáson is részt vehetett utána.
Az előadásra visszatérve: sokan voltunk, és, mivel hátulról nem igazán lehetett látni, csomó gyerek előre ment a színpadhoz (párnákra lehetett ülni), szóval volt, hogy kicsit káosz, jövés-menés volt a darab alatt is. De ez nem volt baj, mert a mese mindenkit lekötött, kicsiket és nagyokat is. (Három éves kortól ajánlják, de volt ott kisebb gyerek is, a legnagyobb pedig olyan 6-7 éves lehetett.)
Ami még fontos: célszerű előre, interneten keresztül megvásárolni a jegyeket (jegymester.hu-n keresztül, ill. a társulat honlapja is oda vezet), mi is így tettük és jól tettük, mert az előadás előtt volt, akinek már nem jutott jegy. A jegyár amúgy 1400 Ft/fő. Sajnos a ruhatár is fizetős volt... Emellett büfé is állt a vendégek rendelkezésére, pereccel, süteménnyel.

A darabot az Ametist Bábszínház, akik tulajdonképpen egy vándor bábszínház, a következő helyeken játssza még a közeljövőben:
január 14. szombat és 15. vasárnap 10 óra: Rátkai Klub
január 8. vasárnap és 29. vasárnap 10 óra: IBS színpad
január 28. szombat du. 4 óra: Millenáris
(Programok forrása: elevengyerek.hu - én is innen találtam rájuk.)

Az Ametist bábszínház honlapja: www.ametist.hu
Kép: Bálint Ágnes könyvének a borítója

2011. december 26., hétfő

Csajkovszkij: A diótörő – színjáték bábokkal

Ha valaki egy látványos, nem mindennapi Diótörő előadásra vágyik, Csajkovszkij klasszikus zenéjével, annak ajánlom figyelmébe a Művészetek Palotája legújabb előadását, amelyet nekem is volt szerencsém megnéznem az ünnepek előtt.
A darabban a Kolibri színház színészei lépnek fel és óriásbábok kelnek életre. Novák János rendező tényleg "mindent odatett" (pl. vetítés), hogy emlékezetes látványban részesítse a kicsiket és a nagyokat. De ne feledkezzünk meg a zenéről sem, amely még  önmagában hallgatva, minden díszlet-látvány nélkül is nagy kedvencem. A zenét pedig a Nemzeti Filharmonikusok szolgáltatják, Kocsis Zoltán vezényletével.
Szóval aki nem balett előadásban, hanem bábokkal szeretné megnézni a Diótörőt, annak bátran ajánlom ezt a darabot. December 28.-án 11 és 18 órakor lehet megtekinteni a Müpában, még jegyek is kaphatóak!
Részletek és jegyvásárlás a Müpa honlapján.
Kép forrása itt.

2011. december 22., csütörtök

Városligeti Műjégpálya

Most, a téli szünetben két hétig nyitva áll a nagyközönség előtt a Városligeti Műjégpálya! Ma délután mi is kilátogattunk gyerkőccel, aki 3 évesen, életében először "korcsolyázott".
Az épületet nagyon szépen felújították, a bejutás mondjuk kicsit bonyolultabb lett, a kölcsönzőnél ismét hosszú sor kanyarog a szűk lépcsőn (kölcsönzési díj: 600Ft/óra). Az öltözők is szépek, a ruhatáron kívül van egy szekrényes rész is.
A belépő 1300 Ft, ha valaki kísérőnek jön csak, annak is ugyanennyit kell fizetnie, még ha nem is korcsolyázik - emlékeim szerint valamikor réges régen volt külön kísérőjegy. Szóval Apának is leperkáltunk a pénzt, úgy, hogy ő csak nézett minket + fotózott. No sebaj.
Büfé is van, fincsi forraltborral - legalábbis az illata fincsi volt, mert mi nem ittunk.
A belépő árát, a sorban állást és a bolyongást leszámítva szuperül éreztük magunkat! Remélem hosszútávon is nyitva lesz majd a  "jég", kamaszkorom egyik kedves helyszíne.
Részletek: a Műjég 2011 honlapon.
Fotó saját.

2011. december 1., csütörtök

127 óra (film)

A 127 órát még kb. márciusban olvastam és írtam is róla könyves blogomban (itt olvashatjátok). Nemrégiben filmen is sikerült megnéznem az elképesztő, igaz történetet.
Aki nem tudná, miről van szó: A 127 óra Aron Ralston hegymászó igaz története, aki egy hegyomlás után öt napig csapdába esett egy elszigetelt kanyonban Utah államban. A 127 óra alatt Ralston nagyító alá tette egész addigi életét, míg végül összeszedte minden bátorságát. Segédeszközök nélkül megmászott egy 65 láb magas falat, több mint 12 kilométert kellett sérülten megtennie, hogy végül megmeneküljön. (port.hu).
 A film, bár az eredeti története szerint haladt, sok mindenben különbözött a könyvtől. Kimaradtak belőle pl. Aron visszaemlékezős részei, amikor is korábbi veszélyes túráira gondol vissza (pl. lavinaveszély). Továbbá kissé ki lett színezve, pl. az, hogy a lányokkal egy rejtett medencébe ugrálnak és fürdenek, szintén nincs benne a könyvben, vagyis nem történt meg, csupán a rendező (vagy forgatókönyvíró) fantáziája.
Félelmet kelt az nézőben az a képsor, mikor is a szűk sziklafaltól, ahová Aron beszorult, távolodik a kamera, és mutatja a végtelen kanyont, ahol a madár sem jár, ezzel mutatva, hogy milyen reménytelen a helyzet. Néha túl látványos is volt a film, pl. mikor Aron kiszabadítja magát, nos, az nekem túl véres volt, még ha tudom is, hogy így történt meg. Jól mutatta azonban a film Aron képzelgéseit (pl. családtagokról).
Talán azt (is) hiányoltam egy picit, hogy a könyben az utolsó napon már elkezdik keresni, pl. megtalálják a furgonját, vagy a helikoptert is ezért küldik, és a túrázó család is tud róla, ill. a lányok is visszaemlékeznek rá... szóval ezek a részek kissé háttérbe szorultak.
De mint tudjuk, a film mindig más mint a könyv. Továbbra is csodálom Aront  a bátorságáért, de ez nem a filmnek tudható be, hanem magának az eredeti történetnek.

A filmben a főszerepet James Franco játssza,további szereplők és részletek ITT.

2011. november 22., kedd

Kippkopp és Tipptopp (Kolibri Fészek)

Szívből ajánlom mindenki figyelmébe ezt a bűbájos kis darabot, amely Marék Veronika műve alapján készült, és amelyet vasárnap délelőtt néztünk meg kislányommal a Kolibri Fészekben.
Kippkopp,a gesztenyebábú, kalandos útja során megismerkedik az erdő lakóval (süni, katica, mókus, béka), miközben beköszönt az ősz, és mindenki szálláshelyet keres. Így kerül útjába Tipptopp a gesztenyelány is - irtó édesek, ahogyan egymásra találnak :) A kis mesedarabot kedves kis dalocskák tarkítják.
Nagyon tetszett a kis bábdarab nekem is és kislányomnak is. Korábban már jártunk a Kolibri Fészekben, de eddig csak babaszínházi előadásokon voltunk, amelyek 20-25 percesek, és kifejezetten a 3 év alattiaknak szólnak (ld. Tekergő, Négy évszak, Toda). A Kippkopp és Tipptopp azonban már 3 év felettieknek ajánlott, a hossza pedig 45 perc. Bár kisleány csak pár hét múlva tölti be a hármat, szóval még icipicit a javasolt korosztály alatt voltunk, ez nem volt gond. Figyelmesen végignézte a bájos kis mesét, együtt nevetett a gesztenyebábukkal, és itthon is színházast játszottunk.
Úgyhogy elmondhatom, részt vettünk az első igazi gyerekszínházas előadásunkon, és remélhetőleg sok-sok darab vár még ránk a évad folyamán a Kolibriben is, és talán majd a Bábszínházban is.

Részletek a darabról a Kolibri Színház honlapján.
Kép: részlet a plakátból