2011. augusztus 31., szerda

Gina Cukrászda, Budakeszi

Véletlenül "estünk be" Budakeszin a Gina cukrászdába. Barátnőm gyerkőceivel a környéken jártunk épp, és fagyizós helyet kerestünk. A cukrászdának van terasza is, ám mi mégis bent ültünk le. Hogy miért? Mert a tágas belső térben található egy pici játszósarok, kifejezetten gyerekeknek! Nagyon örültünk ennek, eddig még nem sok olyan cukrászdával találkoztam, ahol van külön gyereksarok, ráadásul úgy, hogy mi, szülők, szinte mellettük tudunk ülni és fél szemmel figyelni őket. (A Horváth Cukrászdát most hagyjuk, igaz, ott van játszóház, de teljesen külön térben van és ráadásul fizetős. Mondjuk állítólag itt is van külön játszóház az emelten, de az zárva volt, nem is baj, jobb volt ez a kis sarok.)
A gyerkőcök tehát a színes kisasztalnál fogyasztották el fagyijukat, és utána vidáman játszottak. Mi, felnőttek pedig, még beszélgetni is tudtunk! (Nagy szó ez kisgyerekes barátnőknél! ☺)
A fagyi különben nagyon finom (karamell, velencei álom, grapefruit, csoki - mi ezeket ettük). Sok süteményük is van, ám nem kóstoltuk meg őket.
A cukrászda honlapja:
(Budakeszi, Pátyi út 1. - mi term. ebben voltunk.)

2011. augusztus 23., kedd

Tűzoltó Sam

Újabb gyerek dvd-t ajánlok most a figyelmetekbe. Bár kevesen ismerik, kislányom mégis imádja. Ez pedig nem más, mint a Tűzoltó Sam! Bájos kis angol animációs film, tanulságos mesékkel, jól megformált szereplőkkel. Van itt rossz kisfiú, cserfes kislány, pizzériás nő, édességboltos nő, buta tűzoltó, és persze Sam, a hős tűzoltó. A mesékben az tetszik a legjobban, hogy egyszerűek, aranyosak, és mint írtam, mindegyiknek van tanulsága. Pl. nem szabad üveget hagyni a napon, mert kigyullad, vagy ha elektromos készülék ég, először áramtalaníts stb stb. De nemcsak tűz jelentheti a veszélyt, hanem pl. barlang, szikla  is.
A rajzfilmnek van modernebb (számítógéppel rajzolt) változata is, de ott már nem tetszenek annyira a figurák, jobb a régi, az eredeti!
A dvd több részből áll, egy dvd-n kb. 5-6 mese található.
Kedvcsinálónak pedig jöjjön a "mókusos" mese :)

2011. augusztus 15., hétfő

St. Corona am Wechsel (Ausztria)

Külföldi programajánló következik, mégpedig Ausztria, ahol köztudottan sokat lehet kirándulni, csodálatos tájakon, hegyeken, erdőkben. Kb. egy hetet töltöttünk St. Corona-ban, egy parasztházban. A parasztház-turizmus (ún. Urlaub am Bauernhof) Ausztriában nagyon népszerű, elég csak beírni a keresőbe, vagy a tiscover.com-on rákeresni a szállásokra (mi ITT szálltunk meg.) Nyugodt környezet, állatok (tehenek, malacok, nyuszik, kecskék), helyi finomságok, kedves házigazdák jellemzik általában ezeket a parasztházakat. Láthatunk tehénfejést, felülhetünk traktorra, sőt, általában kis játszótér is várja a gyerkőcöket az udvaron.
És akkor térjünk rá a kirándulóhelyekre. St. Coronában üléses felvonó indul a Kampfstein hegyre, ahonnan számos túraútvonal közül választhatunk. A turistautak mentén ún. Hüttékben ehetünk, ihatunk, ha megéheztünk-megszomjaztunk. Sőt, ha visszafele nagyon elfáradunk, utunk befejező részét nyári bobpályán tehetjük meg.
A gyönyörű hely télen sípályaként üzemel, elsősorban kék és piros pályákkal, sőt, még gyerek síiskola is van St. Corona-n. A pályák minőségét hóágyúkkal biztosítják. Szóval mind télen, mind nyáron érdemes ide elutazni.
Gyerekprogramnak még (ill a felnőtteknek is) Mönichkirchent ajánlanám (szintén Aspang közelében), azon belül is pedig a mini várost: kis házakkal, kastélyokkal (gödöllői kastély miniatűr mása is megtalálható!), betlehemmel és mesefigurákkal. Kicsit giccses ugyan, de aranyos.
St. Corona Budapesttől kb. 3,5 óra távolságra található (Budapest-Győr-Bécs-Wiener Neustadt útvonalon), Aspang Markt-tól (közelben lévő nagyobb település)  kb 10 percre.
St. Corona hivatalos honlapja: http://www.corona.at/
Fotók: 1-2: a házunk és a traktor, 3: a táj, 4. mini városban

2011. augusztus 6., szombat

Csak szexre kellesz (film)

Még év elején, mikor ez a film a mozikban ment, meg szerettem volna nézni. Hááát.... jobban tettem, hogy nem adtam ki rá pénzt. Kellemes, aranyos kis romantikus filmecske, de semmi több!
Röviden a sztori annyi, hogy egy fiú (Adam - Ashton Kutcher) és egy leányzó (Emma - Natalie Portman), akik gyerekkoruk óta ismerik egymást (illetve egy párszor összefutottak), egyszer lefekszenek egymással, és elhatározzák, hogy ezentúl is csak szexelni fognak egymással, semmi több. Persze sejteni lehet, hogy ebből a "semmi több"-ből mi lesz. Néhány mellékszál is van a sztoriban (pl. az apa és a barátnője, a húg esküvője stb.), aztán ennyi.
Mindenesetre ebéd utáni pihenő gyanánt megnézni tökéletes volt! És Natalie Portmant is nagyon kedvelem! Ashton valahogy nem jön be nekem, pedig (rajongók figyelem!) még a meztelen popóját is láthatjuk a filmben. ;o)
Ha valaki egy romantikus-szexes, csajos-pasis, könnyed kis történetre vágyik, annak szívből ajánlom ezt a filmet!
Részletek a filmről ITT olvashatóak.
Kép: a port.hu-ról.

2011. augusztus 1., hétfő

Balatonalmádi - gyerekkel, rossz idő esetén

Balatonalmádi, esős-borús idő. Ha kisgyerekkel nyaralunk, a következő programok közül válogathatunk.
Elmehetünk a Pannónia Kulturális Központ könyvtárába, ahol a gyerek-részlegen van egy kis játszósarok (ún. meseszőnyeg), lehet pl. legózni, autózni, olvasgatni + dvd-t nézni. Az épületben ezen kívül meg lehet tekinteni a Vízi múzeumot. (Mindkét helyhez infó: http://www.pkkk.hu/)
Ám ha nem esik, célszerű beiktatni egy kis kirándulást, és felmenni az Öreg-hegyen található Óvári Messzelátóba, ahonnan gyönyörű kilátás tárul elénk a Fűzfői-öbölre! Kicsit tovább sétálva pedig, megtekinthetjük a gőzmozdonyt, amely 1909-től 1969-ig szállította az utasokat a hegyen keresztül Alsóörs-Veszprém viszonylatban. (Részletek itt.)
Ha pedig játszótérre szeretnénk menni, a móló melletti játszóteret javasolnám: csúszdával, mászóvárral, hintával, pörgőhintával és nagy homokozóval.
Hát így "nyaraltunk" mi az alatt a pár nap alatt, amit ott töltöttünk.
Remélem jövőre strand ajánlóval jelentkezem! ☺

Képek: 1. a vízi kiállításon, 2. a gőzmozdony, 3. a móló játszótér
Balatonalmádi hivatalos honlapja: http://www.balatonalmadi.hu/, ahol további programlehetőségeket is találunk gyerekeknek, felnőtteknek is (pl.  túrák, koncertek, aktuális fesztiválok stb.).

2011. július 26., kedd

Bory-vár

Hová menjünk, ha Székesfehérvár környékén vagy a Velencei tónál nyaralunk, pontosabban "őszölünk", mert borús-felhős (néha esős) az időjárás? 
Az egyik ilyen hely, amit javasolnék, az a Bory-vár. Székesfehérváron található, és minden nap 9-17 óráig tart nyitva.
Bory Jenő (1879-1959) építészmérnök, szobrászművész különleges építészeti, szobrászati műalkotását, a Bory-várat saját elgondolásai, tervei alapján két keze munkájával hozta létre - olvashatjuk a vár honlapján.
Bizony, a várban nekem is az tetszett a legjobban, hogy sajátos: vadregényes, rejtélyes, buja növényzettel, sok apró kis zeg-zuggal, csigalépcsővel, toronnyal, ahová mind fel lehet menni, ahol mind meglehet bújni. Közben megtekinthetjük a szobrokat és festményeket is. A padokon meg lehet pihenni, a kertben (lépcsőkön) jókat lehet sétálni - szóval ideális hely kikapcsolódásra, egy családi- vagy épp osztálykiránduláson belül. Leányzónak természetesen a lépcsők, a vízköpő béka és az elefánt szobor tetszett a legjobban. ☺
A belépő 800 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 400 Ft, gyerekeknek 6 év alatt ingyenes.
Bővebb infó (megközelíthetőség, történet, képtár): http://bory-var.hu
A fotó saját.

2011. július 19., kedd

Állatkerti Játszóház

Ma délelőtt egy baráti találkozó keretében ellátogattunk az Állatkerti Játszóházba! Hú, volt ott aztán minden! Bőség zavara! Egy órát szándékoztunk ott tölteni, végül majdnem kettő lett belőle, annyira élvezték a gyerkőcök! ☺
A játszóházat vagy az Állatkerten keresztül lehet megközelíteni, ez esetben az állatkerti belépőn kívül óránként 600 Ft-t kell ráfizetni. Vagy a cirkusz mellett kell besétálni, akkor egyből a játszóházba jutsz, és gyerekenként 1200 Ft/óra a belépő. Ikea Family kártyásoknak (mi azok vagyunk ☺) hétfőtől csütörtökig 900 Ft/óra mindössze. Csak a gyerekeknek kell fizetni, felnőtteknek ingyenes.
Először a cuccokat le kellett tennünk egy kulccsal zárható szekrénybe, ja, és a cipőt is le kell venni természetesen.
Mint írtam, bőség zavara, vagyis rengeteg klassz játék van! Ugrálóvár (a végén tudtam meg, hogy ezt csak 3 év felett lehet használni, sebaj, az én több mint kétésfél évesem remekül érezte magát benne), kis tó, melyből halakat lehet horgászni, mászóvár, hinták, babajátszó (kisautók, babák, mini konyha), mini homokozó(!), galéria, ahol játszóasztalok, legók, vonatok vannak, ill. innen vezet le egy hatalmas csúszda. Na és ne feledkezzünk meg a kismotorokról és kisbiciklikről se. Szóval egy óra kevés itt, az biztos!
Büfé is található a játszóházon belül (nem fogyasztottunk semmit), ill. mosdó is, az egyik külön gyerek wc, és a csapnál is van "fellépő" a kézmosáshoz. Pelenkázó is van a bejáratnál, de ez nekünk ugye már nem aktuális.
Mikor mi ott voltunk, a táboros gyerekek is ott játszottak (később elmentek), de nem voltunk sokan. 
Ami zavart, hogy nagyon meleg volt bent. A galérián igaz, van klíma, de abból lent semmit nem lehetett érezni.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat, így megyünk máskor is! Főleg, hogy a leányzónak már beígértem. ☺
A játszóház honlapja: http://jatekmester.hu/
A fotó saját, a galériáról fényképezve.

Frissítve! IKEA Family kártyát már vagy egy éve nem fogadnak el, Kapcsolat kártyát viszont igen, amivel 15% kedvezmény jár az óradíjakból. És továbbra is ez a kedvenc játszóházunk, azóta már sokszor voltunk itt! ☺ (2013.08.12.)

2011. július 15., péntek

Ilyen az élet (film)

Aki egy könnyed, aranyos kis filmre vágyik a nagy nyári melegben, annak a figyelmébe ajánlom az Ilyen az élet című filmet, amit tegnap sikerült megnéznem dvd-n.
Mint tudjuk, amelyik filmben kisbaba szerepel, csak vicces lehet, de itt azért másról is szó van. Adott egy nő, Holly, valamint egy férfi, Eric, akik egy félresikerült, pontosabban nem sikerült randi óta ki nem állhatják egymást. Holly legjobb barátnője, és Eric legjobb barátja egy házaspár, tehát nem tudják elkerülni egymást. Ráadásul ők ketten a házaspár kisbabájának a keresztszülei.
Egy tragikus baleset után a kisbaba, Sophie árván marad, és a házaspár ki másra bízta volna felnevelését, mint Hollyra és Ericre. Az ellenségek tehát egy fedél alá kénytelenek költözni, és mindent megtenniük Sophie baba érdekében. Persze gyereket nevelni nem egyszerű, főleg, ha nem a tiéd, és egyelőre nem is akartál szülő lenni. Itt is megvannak a szokásos sablonok: ki cserélje ki a pelenkát, ki maradjon otthon a gyerekkel, míg a másik meccsre megy, randizik stb. Poénok is vannak a filmben, ld. mikor a pasi a taxisofőrre bízza a gyereket, vagy mikor jön a gyermekvédelmis ellenőrizni, persze pont a legnagyobb káoszban.
Természetesen a romantikus szál sem maradhat el. Hogy külön-külön vagy együtt találja-e meg a nőcsábász férfi és a határozott nő a boldogságot, most maradjon titok.
A filmről bővebben (szereplők stb) ITT olvashattok.
Kép: szintén erről az oldalról.

2011. július 8., péntek

Hugó, a víziló

Már régóta szerettem volna írni erről a bájos kis mesefilmről, ami kislányom nagy kedvence! Persze korából adódóan, elsősorban a zenés részek miatt, ill. mikor bújócskázik a víziló, azt szereti.
Emlékszem, gyerekkoromban balatoni nyaralásunk során láttam először az almádi moziban, és drukkoltam a vízilónak, a gyereknek, hogy győzzön a jó, és a gonosz megkapja méltó büntetését. Mert igen, ez egy klasszikus mese, csak úgy mint a többi régi magyar rajzfilm. A helyszín Afrika. A történet pedig röviden annyi, hogy vízilovakat telepítenek egy kikötőbe, hogy elüldözzék a cápákat, majd, miután elüldözték őket, feleslegessé válnak, és meg akarnak szabadulni tőlük. Na jó, tudom, nem egy vidám történet, szomorkodtam én is gyerekként, hogy vajon mi lesz szegény kis rózsaszín vízilóval :( Ugyanis csak ő, Hugó marad, aki a gyerekek nagy barátja lesz. Persze ez nem ilyen egyszerű, amíg vannak ellenségek. Mint minden mesében. De természetesen győz az igazság..
Végezetül pedig. "Bár kissé molett és pocakos, ám mégis oly bájos, aranyos, nagyon-nagyon szeretem a vízi pacit.." :)
A Youtoube-on egyébként meg lehet hallgatni a főcímdalt, ill. részletekben meg is lehet nézni a filmet.

2011. június 29., szerda

Art on Lake - kiállítás a városligeti tavon

Bár már több, mint egy hónapja látogatható ez az érdekes vízi kiállítás, csak most jutottunk el oda, hogy megnézzük, pontosabban végigsétáljunk a tó partján. Az ún. Art on Lake kiállítás ugyanis nem más, mint különleges műalkotások a vízben. (Emlékeim szerint olyan 2000 környékén már volt itt egy hasonló vízi szobros kiállítás.)
Kb. 20 művész mutatkozik be alkotásaikkal, akik mind az Unió tagállamaiból érkeztek, természetesen vannak köztük magyarok is.
Ami rögtön feltűnik, hogy a Vajdahunyad várának a tornya ki van "kötve", de mint kiderült, ez is egy műalkotás - Lehorgonyozva címmel. Abszolút kedvenceim: a vízben álló pad a lámpával, illetve a süllyedő házikó! De van itt pepita autó, vitorlás-féleségek, és toi-toi wc is :)) Mind a tavon, a vízben, körbe is lehet őket csónakázni.
A Városliget egyébként nagyon szép lett, hogy végre újból feltöltötték a tavat, mint írtam, lehet megint csónakázni, és a partot, ill. a korcsolyapálya épületét is felújították.

A kiállítás még szeptember 4-ig látogatható.
Képek: 1. saját, mobillal
2. a hivatalos honlapról,  Eric Binder: Várakozás c. alkotása

2011. június 26., vasárnap

Kopaszi gát

Tavaly májusban jártunk először a Kopaszi gáton, és akkor nagyon megtetszett ez az új, szabadidő eltöltésére alkalmas hely, a szép zöld fű, a rendezett környezet, a vízparti piknik lehetőség, no és a játszótér :)
Most szombaton ismét a Kopaszi gát felé vitt utunk, és véletlenül a Dunaparty rendezvénybe csöppentünk. Volt ott színpadi műsor, zene, kézművesek, játékok stb, bár mi az időnk nagy részét "motorozással" és a játszótéren töltöttük megint, és küzdöttünk a széllel :(
A hely továbbra is nagyon szép, kedvencem a "fűre lépni szabad" tábla. Hűvös idő lévén most kevesebben piknikeztek. (Tavaly, ha jól emlékszem, még volt, aki strandolt is a "túlsó oldalon" - most vmi evezős verseny zajlott épp.)
Sajnos a fa burkolat, amely az épületeket veszi körül, egy év alatt néhol eléggé tönkrement, berepedt. Tavaly óta egyébként rengeteg étterem, kávézó, cukrászda nyílt a sétányon - az egyik teraszán színes kis gyerekasztalok/székek is vannak, és ha már a gyerekeknél tartunk, van játszóház is, de oda nem néztünk be. Nyilvános wc is található a part mellett több helyen is.
Külön parkolója is van, ami fizetős, 400 Ft, nagy, de ha rendezvény van (ld. most szombaton), hamar betelik.
A Kopaszi gát a Lágymányosi híd budai hídfőjénél található.
Hivatalos honlapja: http://www.obol.hu/
Képek: 1. 2010 május, igazi piknik hangulat! 2. A játszótér, szintén 2010 májusában
3. és hogy egy friss kép is legyen: 2011 június 25-én.

2011. június 18., szombat

Vituki uszoda

Most, hogy itt a nyár, elhatároztam, hogy igenis el fogok járni úszni, sportolni. A Vituki Sportcentrumra esett a választás, mivel korábban jártam már ott, és a munkahelyemtől 5 percre van.
Pici uszoda, csendes környezetben, összvissz egy kültéri medencével.
Első alkalommal vettem a bátorságot, és részt vettem egy aquafitness órán, mert hogy ilyen is van itt ám! Jól esett :)
Az árak nem vészesek, napijegy 1450 Ft, kedvezményes nap a hétfő, akkor egész nap 990 Ft-ért lehet belépni. Az aquafitness órajegye is 1450 Ft-ba kerül, de lehet bérletet is vásárolni.
Egyetlen dologban hibádzik csak az uszoda: iszonyú lepukkantak a mosdók és a zuhanyzók :( Kár, mert amúgy klassz kis hely. Teniszpálya is van, meg elvileg mindenféle szolgáltatás (szauna, szolárium stb.)
A sportcentrum picit eldugott helyen található, a legegyszerűbb a Müpa háta mögött a HÉV mellett lesétálni a Duna parton.

Részletek (árak, nyitva tartás, szolgáltatások, megközelítés): 
 http://www.sportcelpont.hu
 ***
Frissítve (2012 júni): az árak megváltoztak, és új honlapjuk is van, íme:
http://www.sportnegyed.hu/index.php

2011. június 13., hétfő

Az igazság ára (film)

Legutóbb februárban voltam moziban (Fekete hattyú), így itt volt az ideje, hogy ismét lelépjek, ill. most végre kettesben lelépjünk. A helyszín az Alba Plaza, a film pedig nem más, mint Az igazság ára című színes, feliratos, amerikai dráma.
Tetszett a film, mert bár először egy sima, sikeres ügyvédes filmnek indul, aztán kiderül, hogy az ügy jóval több annál, minthogy az ügyvéd, Mickey Haller (Matthew McConaughey) bebizonyítsa a gazdag fiú "ártatlanságát". A fiút ugyanis azzal vádolják, hogy brutálisan megvert egy lányt. Ám egyre több bonyodalom és rejtély tör felszínre a múltból, és Mickey élete, sőt, végül még a családjának az élete is veszélybe kerül.  Közben önmagával is meg kell küzdenie: mi a fontosabb, hogy ügyvédként helyt álljon és bizonyítson, vagy maga az igazság?
Izgalmas, fordulatos film tehát, bár a vége fele volt egy-kér csavar, amikor csak néztem, hogy ennek mi értelme lesz, de aztán lett értelme, és klassz kis befejezése is a filmnek. (Talán kicsit hirtelen zárták le, de sebaj.)
A lényeg, hogy tetszett. Ja, és a motoros bandás részek is nagyon jók.

Röviden és tömören tőlem most ennyi, részletek a port.hu-n, ill. a kép is onnan származik.
A film egyébként egy könyv alapján készült, amelyet az Alexandra Kiadó adott ki, részletek ITT.

2011. június 3., péntek

Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren

Csütörtökön nyílt meg és még hétfőig látogatható a 82. Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozat a budapesti Vörösmarty téren. Ma egy kis időt sikerült ott eltöltenem, és egy kisebb összeget is elköltenem.
Na jóóó, de nem lehet ellenállni, amikor a kiadói standok előtt egy ládában 1000 Ft/db, 2 könyv 1000 Ft, 1 könyv 500 Ft áron hirdetik a jobbnál jobb könyveket (Palatinus és Animus kiadós könyvekre tettem így szert). Az újabbakat meg mindenhol 15 ill. 20% kedvezménnyel árulják. Így sikerült megvennem régi nagy vágyamat, a Hívj be c. krimit. 
Természetesen kislányomra is gondoltam, két mesés könyvet is kapott - szinte zavarban voltam a a színes gyermekkönyvválasztéktól! 
Most már csak olvasnom kéne, de nyáron biztos lesz majd rá időm. ☺

Az ünnepi könyvhét hivatalos honlapja, ahol minden program, dedikálás megtalálható: http://www.unnepikonyvhet.hu/

Képek: 1. Standok a Vörösmarty téren
2. Két könyv a vásároltakból

(Ps: Gondolkodtam rajta, hogy ezt a posztot ide írjam-e vagy a könyves blogomba. De mivel ott jelenleg a "szünet" tábla virít, és oda amúgy is konkréten az olvasmányélményeimet írom - amik mostanában a sok munkám miatt sajnos nincsenek-, így egyértelmű, hogy a programajánlók közé került a könyvheti beszámolóm.)

2011. május 29., vasárnap

Gyermeknapi rendezvények

Szombat: Városliget
A gyermeknapi rendezvények "hagyományos" helyszíne a Városliget, ahol már szombattól érdekes programok, játékok és koncertek várták  a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Mi az ún. Babarétet céloztuk meg, és nem csalódtunk: volt ott játszósátor, csúszda, hinta, trambulin, kalózhajó, gyerek-színpad és sok-sok színes lufi. ☺ Gyermekünk remekül érezte magát, és hatalmas mázlink volt: még pont megúsztuk az esőt - ezért is volt jó kezdésre (é: 10 óra) érkezni.

Vasárnap: MüPa
A Művészetek Palotája is minden évben rendez gyereknapot  a vasárnapi Cifra Palota keretében. Külső és belső helyszínen is zajlottak a programok: bent  a szokásos babajátszó (még mindig ez a nagy kedvenc!), ügyességi feladatok és színpadi előadások, kint pedig kézműves foglalkozások és különböző koncertek a színpadon - mikor mi ott voltunk, pont a Búgócsiga Zenede lépett fel. A kinti helyszínnel csupán az volt a "baj", hogy nagyon fújt a szél - de szerencsére sütött a nap, így még a "csigaház" (zikkurat) tetejére is felmentünk. Kb. délig voltunk csak itt, de addig is remekül éreztük magunkat!
 (A "hagyományos" Cifra Palotáról egyébként ebben a korábbi bejegyzésemben írtam.)

Remélem mindenkinek jól telt a gyereknap, és ha idén már nem is, de jövőre sikerül ötletet meríteni ebből az ajánlóból.

2011. május 23., hétfő

Velencei tó

Jelentem, hétvégén megvolt az első pancsink a Velencei tóban! (Szombaton még csak "láblógatva" - ld. fotó, ám vasárnap már úsztam is ☺) Mi elég gyakran járunk errefele, hiszen a leányzó nagyszülei Agáron laknak.
A strand, amit most ajánlok, egy kifejezetten kisgyerekeseknek való szabadstrand. (Attól, hogy szabadstrand, ne ijedjen meg senki, nem lepukkant.) A Gárdonyi Sport Beach mellett található, és a "gyerekes" részén van egy hatalmas homokozó, ahonnan két oldalról, enyhe lejtőn, sekély vízbe lehet bejutni (eredetileg szörfösöknek alakították így ki) - szóval ideális pancsolásra, sarazásra és a babák, kisgyerekek fürdetésére. (Sőt, még jobb is, mint a gyerekpancsoló a Sport Beach-en - ott iszonyú agyagos a talaj.)
A part további részén lépcsőkön keresztül is be lehet jutni a vízbe, van egy étterem is, és ingyenes (? kérdés, a szezonban nem lesz-e  fizetős) parkoló is az út mentén. Ha  másik oldalról közelítjük meg a strandot, a Hotel Nautis mellett található.
Ám akármilyen strandot is választunk, a Velencei tó mindig nagyszerű kikapcsolódást nyújt a forró napokban - és Pestről is hamar le lehet jutni ide.

A Velence Resort&Spa termálfürdőről pedig ITT írtam.

2011. május 15., vasárnap

Évszakok - Minimatiné a MüPában

Bár a legutóbbi színházas bejegyzésemben azt írtam, hogy véget ért számunkra az idei évad, szombaton mégis a Művészetek Palotája felé vettük az irányt, hogy (én félig munkámból kifolyólag) megnézzük az Évszakok - Játék gyerekeknek Kányádi Sándor versei alapján című zenés darabot. Az előadás az ún. Minimatiné sorozatnak a része, és 2-től 8 éves korig hirdetik. Nos, én inkább azt mondanám, 3-4 éves kortól ajánlom. Egyrészt a hosszúsága miatt, ugyanis ez nem 20-30 perc, mint a Kolibris babaszínházak, hanem közel egy órás előadás. Másrészt, sok szép Kányádi verset szavalnak benne, ám ez a kisebbeket még nem köti le annyira.
A darab, mint címéből adódik, a négy évszakra épül, sok-sok verssel, énekkel, zenével (zongora-kíséret), és bábozással.
Kislányom az első fél órát szépen végig nézte, ám korából kifolyólag ez a 30 perc elég is volt elsőre. Jobban tetszett neki a szaladgálás az aulában, a "piros lépcsők" (ld. fotó) a lift és a forgóajtók.
Részletek a darabról a MüPa honlapján.
ITT pedig már a jövő félév Minimatiné előadásairól is tájékozódhattok (jegyek már kaphatóak!).

Ősztől tehát folytköv. színház és zene!

2011. május 5., csütörtök

Vasúttörténeti Park

A Vasúttörténeti Parkot mind a kisgyerekek, mind a vonatrajongó felnőttek szeretik. Gyakran várják különböző programok az érdeklődőket (pl. Közlekedésbiztonsági Nap, Gyermeknap),  emellett nosztalgiavonatokon, vagy épp Télapó Expressz-en (decemberben) is utazhatunk.
Mi egy nyugisabb, rendezvénymentes napot (a borús húsvét hétfőt)  választottunk első alkalommal a leányzóval. (Aki arra a kérdésre, hogy hová menjünk, Állatkertbe vagy Vasútparkba, egyértelműen a Vasúrparkot választotta, és már száguldott is a motorjával az ajtó felé ☺). 
Végigsétáltunk a vonatok mellett, bemásztunk egy-két gőzös vezetőfüléjébe, körbejártuk a parkot, és örültünk, hogy nem esik az eső.
Amit picit bánok, hogy régen (kb. 2000-ben, mikor először jártam ott), még be lehetett menni a vasúti kocsikba, sőt, még a sínautóba is beülhettünk. Jópár éve ezt már sajnos nem lehet...
Viszont az örökmozgó gyerkőcök részére kis játszótér is rendelkezésre áll. És lehet kerti vasutazni is - persze külön pénzért. A pénzt amúgy a nosztalgia boltban is rendesen lehet költeni a vasútmodell-megszállottaknak.
A belépő felnőtteknek 1100 Ft, gyerekeknek 4 év alatt ingyenes, amúgy 800 Ft.
További infók és programok a Vasútpark honlapján.

Képek: 1.Kis manó nagy vonat mellett
2. Nohabbal, még 2008-ban, pocakosan

2011. április 28., csütörtök

Mesélő múlt - Kőrös Márta dioráma kiállítása

Mesélő múlt címmel április 28-án csütörtökön nyílt meg és május 31-ig látogatható Kőrös Márta dioráma kiállítása a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége Galériájában (1011 Bp., Hunyadi János út 9.).
Kőrös Márta már hosszú évek óta készít maketteket, amelyek nosztalgikus élettereket, bájos mesevilágot idéznek. Van köztük ügyvédi iroda, iskolai tanterem, régi kert, hangulatos étterem, babaszoba vagy éppen a Mikulás szobája. Különböző, érdekesebbnél érdekesebb alapanyagokból válogat (ld. tic-tac cukor, kupak stb.), festeget és ragasztgat - egy kis makett elkészítése közel 40 órás munkát vesz igénybe! Számos csoportos és számos önálló kiállításon is részt vett már, pl. Újpesten, Balatonfüreden vagy Kiskunhalason. A mostani kiállításon a régi darabok mellett néhány új alkotás is megtekinthető.
Két kis dioráma ízelítőül: 
1. A dédi ebédlője, 2. Itt lakik a Mikulás
Fent: A kiállítás helyszíne

Még több dioráma és érdekesség Kőrös Márta honlapján:
http://www.korosmarta.hu/

2011. április 25., hétfő

Mezőgazdasági Múzeum

Már többször jártunk kislányommal a Mezőgazdasági Múzeumban. Szerintem ez egy olyan múzeum, ami a picik számára is érdekes lehet, lévén az állandó kiállításokon (főleg a vadászatin) sok-sok állatot tekinthetünk meg: hatalmas barnamedvét, őzikéket, rókát stb.
Még ősszel a Márton-napi mulatságra néztünk be, most szombaton pedig a Húsvét 2011 kiállítás óriási tojásait jártuk körbe, amelyet még május 1-jéig meg lehet tekinteni. (Akárcsak a Labirintust.)
Sajnos a leányzót életkorából kifolyólag csak rövid ideig köti le egy-egy kiállítás. Kivéve egyet! Ez pedig nem más, mint ahogyan mi hívjuk, a lovas kiállítás, amit augusztus óta már negyedszer láttunk!!! Akárhányszor a múzeumba jövünk valami más rendezvény miatt, őt csak ez érdekli,  semmi más! (Meg a főlépcső feletti hatalmas csillár.) A lovas kiállítás egyébként a Kincsem - Imperiál híres magyar versenylovak címet viseli. Ami miatt szeretjük, hogy fel lehet ülni egy kisebb és egy nagyobb ló hátára is.☺(Persze nem élők.) 

A kiállítás időszakos, 2011. december 31-ig, tehát még év végéig látogatható. (Mi lesz velünk utána? ☺)
A képek még októberben készültek - ez még "csak"  a második látogatásunk volt itt. 
A Múzeum honlapja (bár ha az egyes, már említett kiállítás címekre rákattintotok, úgy is megtaláljátok):